Dóri egy katasztrofális osztályban

Nem hittem volna hogy egyszer igaz lesz rám az az idézet amikt a mindenhova irogatnak: Smileykat írok de valójában sírok.
Nah mos ez van. Itt könnyezek, majd meg szakad a szívem, de...mosolygok. Az a gonosz mûmosoly..

Nézek ki a fejembõl és próbálok értelmes fejet vágni. Nem nagyon megy, kedvem lenne kimenni a kertbe, vagy elmenni egyedül sétálni a környékre. Igen a lenne a legjobb. Csak hogyminden sarkon megtalálhatóak a cigánygyerekek akik mindenképpen bújócska.fogócskázni akarnak velem, mert egyszer még vagy két éve kedves voltam velük. Sajnos nem tudok olyan forradalmi változáson keresztül menni, hogy teljesen máshogy nézzek ki. Ja, meg nem mondhatom nekik, hogy nem érek rá, vagy nem akarok... De szerintem a nap folya,án megejtem azt a sétát.

Olyan depressziós hangulatom van (ma is)

Egyre jobban megutáltam az instragammot, mióta bekövettem az egyik "ellenségem" vagy hogy is nevezem. Ovoda óta ismerem...Nem.. születésem óta ismerem a csajt, mindig is barátok voltunk ráadásul egy fél operc sétára van tõlem. De egyszer csak megbomlott a kapcsolat. Ugyan egy suliba járunk, egy évfolyamon, de õ abba az osztályba került ahol a ribancokat képznik. Õ nem az de...de...de szerintem hazugságokat terjesztett rólam amik miatt megutálta az osztályt és engem az egész évfolyam. Szóval valamiért teljesen ellenségek lettünk, nem is beszltem vele vagy 2 éve rendesen. Én mivel nem vagyok annyira haragtartó (Lacit kivéve) szeretnék vele "kibékülni" vagy nem is tudom mit akarok, csak az biztos, hogy nem az ellenség zónába tartozni. Bár szerintem ez lehetetlenség. Amiért ezt leírom, az az, hogy Kevinnel az utóbbi idõben nagyon nagy barátok. Nekem ez nem tetszik. Olyan szivesen beleszólnék, de nem az én dolgom. Majd Kevin is megszívja. Vele kedvesen viselkedik a csaj. De azért mert ... mindegy. Biztos csak énvagyok ilyen gonosz biztos csak én vagyok az ilyen bizalmatlankodó. Biztos csak én vagyok ilyen... Hisz semmi közöm... Kevin majd orra bukik. És ez lehet ami zavarhat. Hogy lehetek ilyen hülye. Mert az vagyok... Mindegy... Nyaaaw!<3

És ami még fáj, hogy mindig az öleléseit érzem azt akarom átélni újra és újra...:(((

Állandóan Kevin jár a fejemben. Meg a barátkozásai...stb.
Nem tudom felfogni az érzéseimet. És nem tudok mittuk elaludni idiõben.-.-
Van hogy felkelek hajnalban, átgondolni, hogy este elköszöntem e tõle, vagy nem.
Mostanában egyre többször nem köszönök el, hanem hamarabb belealszom a telefonba, ésre se véve hogy nyomja az arcomat a mobil.
Reggel meg gyorsan felmegyek a face-re hogy bocsánatot kérjek Kevintõl.
Olyankor olyan rossz érzés fog el.
Egyébként is rosszul érzem magam az egész miatt. Hogy lehetek ilyen bizonytalan...

"Ha az ember nagyon padlón van, nem tehet mást, mint mint horzsolásait fájlalva de feláll. Sebei nyomát örökké magán hordozza.
Ha az ember elég erõs a sebek múltja nem kísértik egész életében, ugyan ott lesznek de elkell felejteni"
/Gombolyagy Dóra/

Végre apum megcsinálta a kb 7 hónapja porosodó laptopomat, ami van vagy 20 éves. Mindecs én nagyon szeretem, csak avalami érintkezési hibája volt, na meg rosszul kapcsoltam ki még a múltkor és összekutyolódott rajta minden.
De a lényegm hogy mostmár itt tudok rajta írni.:))
Azon gondolkoztam tegnap este, hogy mivel egyre több ismerõsöm olvassa a blogomat, egyre több dologban korlátoznak. Mivel tudják hogy én bagyoknem írhatok semmi olyat ami nekik nem tetszik.://
Az is lehet, hogy tetszene, de akkor meg elárulnám magam...
Rájöttem, hogy akor írok privátban, azért mert a blogt valójában nem az olvasóknak vezetem, hanem magamnak. Majd pár év múlva vissza olvasom mit csesztem el, vagy éppen mirõl döntöttem jól.
Van amikor döntõ pillanathoz jutok az életben, most viszont érzem, hogy közeledik az.
Elveszettnek érzem magam...Egyedül...
Pedig mégis ott vannak a barátaim.
Csilla, Kevin, Liza...stb
De mégis egyedül. És szerintem most erre is van szükségem. Amikor kimegyek a kertbe, felmászom a fámra és nézek magam elé. Gondolkodok a történéseken, az értelmeken, az érzelmeken és mindeneken...
Néha kedvem lenne eltünni egy ideig. Kivülrõl szemlélni a dolgokat, mint ezt egy ismerõsöm megfogalmazta a blogjában.
Igen...bizony eltünni, amíg a dolgok lecsillapodnak stb...
Vagy csak egyszerûen a fülembe tenni a zenét és...ott hagyni mindent.
Felelõségek nélkül lenni egy kicsit.
Jesszusom...Most kezdek rájönni, hogy pár hónap múlva még csak 13 leszek.
Most még csak 12 vagyok, de máris minden bajom van. Amit persze, hogy nem értek pontosan.
Vagyis...Igen...Megértem...
Felfogtam a tegnap este hogy mi is van.
Ezért írtam privátban, mert ha akármelyik ismerõsöm tudna aróól, minden
összezavarodna...(ennél jobban nem hinném)
"Addig jó amíg gyerek vagy"
Igen igen... addig. Nem akarok nagyom lenni! Nem akarok értelmesebb lenni!
Nem akarok érettebb lenni!
Gyerek, kis 12 éves akarok még lenni. De sajna ez a hajó már elment...Hmm..
Nem is tudom... el..igen el...
Mostmár abban a világban élünk ahol a 12 évesek 15-nek néznek ki és 18-ként viselkednek. De közben pedig lenézik a 15 évesek õket.
Na látjátok ezt se értem.
Nem...Micsoda zavaros egy dolog.
Szeretném, hogy szabadabb legyek és meg is kaptam. De mostmár azt szeretném, hogy vissza térjenek a "régi szép idõk"
Túl sok, hogy már egy hatodikor gyerknek
tudnia kell, hogy pontosan mi akar lenni felnõtt korában, tanulnia kell agyba-fõbe, mert annyi az adó, annyi a felelõsség, annyira kevés a pénz és annyira kevés a munkahely, hogyha valakinek négyese van ötös helyett a bizonyítványában kitörölheti vele a valagát.
Ha valakinek csak egy pont hiányzik egy fontos teszten, vagy akámin, már bukta az egészet ÉS ami még borzasztó, hogy ha újra akarja kezdeni azt, akkor egy vagyont kell fizetni.
Igazságtalan...
De az élet mindenkit pofán vág egyszer, akkor nagyon rosszul esik.
Ájjá' fel és éld túl.
Semmi különösebb értelem. Ha valakinek van gondolata az ossza már meg velem is.
Na jó...Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától.
A lényeg, hogy minden olyan igazságtalan. Légy erõs mert nincs mit tenni.
Nyaaaw!

D.e.k.o.

Privát bejegyzés.
Nem értem magam. Már kezdek rájönni, hogy mit is gondolok magamban.
Kevin.
Kevin kavart össze érzelmileg.
Nagyon szeretem. Kimondhatatlanul. De...de... mégis...Nem tudnám elképzelni, hogy megcsókoljam vagy hogy a barátnõje legyek.
Elképzelhetõ, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes?!
Na ez az. Ezt folytottam el magamban idáig.
De nem lehet! Biztos hogy nem vagyok szerelmes!
Mondom hogy nem tudnám vele össze érinteni az ajkamat.
Huhh ez nyálas. De akkor is. Nem haragszom rá, hogy hülyeségeket csinál, szekál, vagy esetleg szétnyalogatja a taneszközeimet. Nem haragszom.
Ráadásnak még kapcsolatot sem szeretnék vele, mert annyira szeretem, hogy nem tudnám elveszíteni ugyanis egy barátság sokkal másabb, sokkal hosszabb, sokkal strapabíróbb, mint egy kapcsolat.
Mégis...amikor a lànyok legyeskednek körülötte kiakadok, fáj a szívem.pedig nem is járok vele.
Amikor szakított a baràtnõjével a lelkem mélyén örültem hogy megszabadult, (felszabadult?) a szíve a ribancoskodó lánytól.
A lelkem mélyén örülök, hogy a barátom lehet, akire számìthatok.
Kiakadok amikor a legádázabb ellenségemmel barátkozik, csetel és kiírogat róla szóló dolgokat az adatlapjára. Mennyivel könnyebb volt az életem de mennyivel sivárabb volt nélküle.
Nem nem nem nem nem nem nem!!!
Én õt nem szerethetem!:'(
Hisz imádom amikor megölel és csak ketten vagyunk.
A karjaiba zár mint egy maci, de mint barát.
Egy csomó idõnek tûnik az ölelése pedig csupán pár másodperc.
Minden nap azt a pillanatot várom a szívemben, hogy megöleljen.
Mi ez ha nem szerelem???!!!!
De az nem lehet! Még mindig áll az, hogy nem tudnám csókolni, nem tudnék vele kézenfogva sétálni.
A szivem nem (annyira) gyorsul fel meglátván vagy a hangja meghallván.
Nem sétálok (annyira) lassan amikor vele vagyok.
Nem is tudom mit higgyek.
Kívülrõl borzasztóan próbálom leplezni ezeket de van amikor nem megy.
Mosolygok és ugrálok na meg viccelõdök miközben kedvem lenne beülni a sarokba és zenéthallgatva sírni.
Erõs? Mi ez a szó?! Erõs vagyok, mindnki azt látja, mindenki azt tudja, hogy semmi rossz érzés nincs bennem. Pedig igen...Sõtt.
Sírnék mert bizonytalan vagyok.
Bizonytalan és elhagyatott.
Amikor Ibolya elkezdi a drámát elõadni ugyan röhögõ görcsöt kapok ott és tagadok mindent, de egy jó szphiológus mindent kiderítene egy pillantásból is, de szerencsére az osztyban sík hülyék az emberek.
Amikor Ibolya kimondja: -Többet érzel...stb... - olyankor kedvem lenne ki kiabáni:- Igen! Igen így van!-de minek tenném, hisz nem vagyok bolond.
Sajnos Szofi néni jóslata közeledik az igazsághoz. Nem hiszem el!Én...én...én...nee...ee..e.e...emm..!!!...
Én csak barát vagyok. Nincs más érzés!

Most értem haza a kórus fellépésrõl.
Ugyan 17.00-ra volt tervezve a kezdés...de...
Kétszer is leszidott Tamás bácsi engem.
Egyszer akkor amikor észere vette, hogy a parsztblúz átlátszott és a narancssárga toppom virított.
És megjegyezte "finoman".
Azután amikor már a díszterem elööt ültünk az mondta, hogy csak akkor álljunk fel a földrõl amikor az ellõttünk lévõ kórus kivonul.
Én persze hallgattam rá és amikor a kiskórus kijött felálltam és Tamás bá elkezdett velem üvöltözni: -Nem lehet így kórust vezetni, ha senki se hallgat rám! Csak akkor csináltok valamit ha én mondom!Megértetted?!!
Erre én visszazuhantam a földre, de még hozzám vágott egy pár szót.
Nem is érdekel, duzzogjon ha akar.
Aztán borzasztóan szerepelünk.
Nem tartottuk ki a hangokat, elcsúsztunk, rossz volt a kiejtés stb stb...
Azt mondta még szereplés elõtt, hogy ha rosszul szereplünk a pénteki másfél órás próbán elszámol a kórussal.
Nem várom a holnapot.
De nem tehetem meg hogy nem megyek, pedig nem kötelezõ.
Nem is érdekel, szidjon, duzzogjon nem az én bajom amíg nem személyeskedik.
Nyaaaw!

D.e.k.o.

Elég késõn adtam most a fejem az írásra. Kevin és a haverja elkezdtek hülyíteni a facebookon keresztül. Hihetetlen milyen bosszantó. Eszembe jutott, hogy nekem tanszobán lett volna egy feladatom. Kevin szétcincálása. Ugyanis a Miraculumos kórusmappám összenyalogatta azért mert ideges volt és elvileg így vezette le a feszültséget. Ahham...el is hiszem.. Kishülyém.
Drága Sajtossy Ibolya osztálytársam ma drámai romantikàval világította meg a dolgokat. Jajamm. Èn röhögve hallgattam végig ahogy mondta: "Te majd egyszer befogod vallani magadnak, hogy szíved Kevinért dobog és majd õ is felfogja, hogy viszont érez. De akkor már késõ...stb.. Mikor végre méltóztattak a nyolcadikos hölgyikék a helyemre engedni elpróbáltam magyarázni Kevinnek is Ibolya gondolatát. Röhögtünk rajta egy kört oszt kész. Lecke nem volt, nem is tudom már mivel ütöttük el az idõt, de ami biztos, hogy három nagyon elegáns fotó készült a fiatalembörrõl. Jahh! Megvan. Megkísérelte ellopni a fuvolám ezüstbõl készült fejét. Sikertelen hadmûvelet, mivel nem lenne rá kèpes valóban. Aztán kimentünk az udvarra. Leültem tisztes távolságra Kevintõl és erre jött az osztályom, odanyomott hozzá. Mivel fuvola órám volt hamar fel is szívódtam egy öleléssel búcsúzva. Nyaaaw!<3 D.e.k.o.

Majd meg fagyok...kijöttem most a friss levegõre. Ugyan alig látok valamit mert sötét van a hold világít.olyan megható...nézem a holdat. közben nekimegyek a rózsának.
Mindegy bemegyek mert libabõrös vagyok ès nem akarok megsérülni.

Ma délutàn nagyon sírtam...
Kimentem a kertbe, közben cseteltem Kevinnel és fotóztam az õszi kertet. Nagyon jól esett a friss levegõ. Gondoltam meglátogatom a cicám sírját. Megyek a bozótokba, a csalàn csípi a làbam és a kezem. Amikor kijövök a bokrok közül a szép rendbetett, kisfakeresztes cicasírt kellett volna megpillantanom.
De mit làttam??!!
Szanaszét hányt fadarabokat és a kiskereszt is messze hevert a sírtól, na meg a legfontosabb... ki volt ásva. A holt test sehol. Kutya volt. Láttam a lábnyomokat és minden arra utalt.
Gondolom a cica gyilkos szomszédkutya kiszagolta hogy hova àstam el és ezért kiàsta.
És el is vitte.
Én ott olyan szívbajt kaptam, hogy csak na. Elkeztem hüppögni egy picit aztán elrohantam a kert végében lévõ nem lenyírt száraz, magas fûhöz, belevetettem magam és sírtam. Nagyon. Nyagyon. Nagyon.
Egy kb félóráig így voltam, közben beszéltem Kevinnel és próbált vigasztalni.
Ezek után beviharzottam a házba és elmesélem a szüleimnek. Bár mit tudnának ez ellen tenni...
Ettem egy kicsit, hogy megnyugodjak.
Hatott is.

Még mindig kavarognak bennem dolgok amiket nem értek. Gondolozok de nem tudom min.
Egész nap facebookon cseverészek és fekszem az ágyamban.
Szánalmasan nézhetek ki. Hmmhmm.
Nyaaaw!

Hmm.Furcsa. érzések kavarognak bennem. Boldog vagyok mégis szomorú. Az imént elkezdtem nevetni csak úgy fetrengtem de halványlila fogalmam sincs miért. Szomorú vagyok mert Kevin egy hete szakított a barátnõjével és most veszekednek.
Kevin félig depressziós állapotban van és félig nem, mert valaki mindig felvidítja.
Szerintem most õ se tudja igazán hogy mi a szitu.
A suliban mindenki azt hiszi, hogy Kevinnel járunk mert minden nap megölel. Senki nem hisz manapság a fiú-làny barátságban?
Nem nagyon értem én se, hogy mi lett ez a hirtelen felfordulás az életemben.
Hirtelen mindenki hozzámfordul tanácsért hirtelen minden más lett.
Jó lenne néha támaszkodni valakire aki...hogymondjam...akinek nincs szüksége tanácsra hanem meghallgatna. Az fordulna meg mindenki fejében, hogy dehàt ott van Csilla csak, hogy az számomra õ egy teljesen más helyet foglal el az életemben. Fontosat...
Kéne egy olyan ember mint én, aki tudja az.érzéseimet és nem kell neki elmagyaràzni, mert benne van az az érzés.
Amikor zenéthallgatok a szìvem kinyílik, megkönnyebbülök, viszont amikor csend van mint példàul most, szomorú leszek. Milyen furcsa. Amikor elkezdtem írni ezt, nagyon boldog voltam. Most meg?!
Szomorú vagyok, fáj a szivem és pillangók vannak a gyomromban.
Kár hogy ami bennem kavarog senkisem érti...most még...én sem...hmhmm.
Hápháp.