-Nah Roli, szerinted miért tenyésztenek ott malacokat ahol kukoricát termelnek?-kérdezi Szofi néni random föci órán, a kecskés tollával szórakozó Rolitól
-ööö...-huncut hangnem és mosoly-meert...a malackák szeretik a kukoricát (?). -kis taps bekiktatásával elmondta azt a világ megváltó mondatot.
-Háát...eltaláltad, a malacok szeretik a kukoricát.
Hátra nézek, Roli mögöttem ül, egymásra nézünk, erre pedig egy fogyatékos fejet vág, zöles fogszabályzóját kivillantva.
Mondom...okééé (y) ahogy te gondolod, elõre fordulok és nevetek, ez is megtörtént, nem normális. De valami fontosat megtudtam....a malacKÁK szeretik. kukoricát. :3
Érdekes földrajz órák egy jelenete.
2014.03.31. 21:23 D.e.k.o.
2014.03.30. 10:37 D.e.k.o.
Ideje valamit ide is írni, nem csak a chat ablakba Németh Kevin elõugró fejéjéhez.xd
Szóval egykis beszámoló és hozzáfûzött gondolatok:
Hétvégém nem volt olyan stressz mentes, mert a facebookon a 7.@csoportban ment a veszekedés rendesen, Amit nem részleteznék,annyi a lényeg hogy kb ott volt mindenki hogy engem kikell csapni a csoportból.
Mindegy, nem kell vele törõdni, nyugodtan puffogjanak magukban. Kit érdekel?!
Hétfõn a pénteki felelés "gyümölcsét szakítottuk le" magyarán felléptünk. De persze ez sem ment felhõtlenül, mint átalában semmi sem.
6. óra kórus utolsó 10 perc: akik hétfõn járnak próbáraaradjanak ott, a többieknek spuri ebédelni.
De nem csak azokaradtak ott akik lefeleltek, hanem azok akik jártak ugyan próbára de pénteken beszartak nagyon és nem jöttek el. Tamás bá elkezdett velük ordítani, hogy mit gondolnak magukról.stb...
Aztán megkérdezte azokat akik lefeleltek: ki merjünk állni így is? Úgy hogy egy halom ember cserbenhagyta az énekkart?
A bátor igen szavatat gyõzött, bármi áron is, de mi kiállunk és ilyen kevés létszámmal is énekelünk.
Végül mikor próbaként a színpadra álltunk, Tamás bá megkérdezte a nézõ téren ülõ cserbenhagyókat, hogy ki tudja a darabot. Ketten jelentkeztek, azokat felengedte a színpadra feleltetés nélkül.
Megvoltak a fellépõk.
Természetesen, én az elsõ sor, altjában helyezkedtem el, mint világéletem össes szereplésén.
Azután ének jött még nekünk, Tamásbá valakit a színpadra felállö B-s után küldött, hogy meggondolta magát, óra után jöjjenek felelni.
Vissza jött a küldönc azzal, hogy az egyik lány inkább meggondolta magát és nem akar lefelelni.
Haza is ment.
De a másil B-s a 7. óra után ott állt az ajtó elõtt, megvárta míg kivunul az osztály aztán bement remegve õ is felelni.
Miután megebédeltünk hallottuk a hírt, hogy sikeresen lefelelt és felléphet. (meg egy hatodikos is úgy gondolta, hogy megpróbálja. Az egész kórusban egy hatodikos szerepelt. )
Beözönlöttünk tanszobára ebéd után, Vikóval, Lizával és Lucával bementünk a hátsó terembe tanulni, de abból nagyon nem lett más, mint lelkizés. :D
Nem bánom, legalább kicsit összébb kovácsolódunk, de a Szondi két apródja nem fog magától a fejünkbe menni.xd
16:00, az irányt a lányokkal a mosdó felé vettük, átöltöztünk a parasztblúzba és a miraculum szoknyába.
Elköszöntünk Vikó/Cula/Buksi-tól és felsprinteltünk a Miraculum terembe.
Mikor Tamás bá is szándékozott belépni a terembe elkezdtünk beénekelni. Egyszer csak elkezd a tanárúr az ask.fm-rõl dumálni. Elsõsorban az én lecseszésem akart lenni, hogy hogy gondolom hogy használok egy ilyen perverz dolgot. Már megbocsásson, de olyan szinten nincsen köze hozzám, olyan szinten nincs joga lekövetni....
Szánalmas, hogy az egész kórus elõtt tette ezt. Ami meg még nagyobb baromságra vall, hogy nem csak a kórus,hanem a két nyolcadik a mi hetedik osztályunkban is elõ hozta, keményen lecseszett. Kicsit kiakasztó amikor vissza hallom hogy máshol is ez a téma,az én ask.fm-emen mit merészelek moccanni.
Szánalmas ahogy lekövet, és azt mondja, ezzel csak nekem akar jobbat. What? Akkor dik, hívjon oda magához és beszéljük meg, ne égessen ország-világ elõtt. -.-"
Hagyuuuuk.
A lényeg, hogy arany minõsítést kapott a kórus dicsérettel, diplomàval. Ez egy nagyon jó eredmény, mivel ez egy közèpiskolás kórus verseny volt és minket is úgy pontoztak mint a nagyobbakat.
A többi napon az hideg futkosott a hátamon, nah meg az ideg kiakasztott.
Azokat nem részletezném mindenki csak röhögne a bajaimon...
Rájöttem pár dologra,ami számomra sajnos girtelen sok információ. Sok. És fájdalmas, kikasztó.
Szerda tanszobán Kevin odaült mellém. Elvoltunk, összefirkálta a kémia füzetemet illatos filcek használatával.xd
Megmegrágcsálta a tea filtert amit csoda mód, de a zsebemben találtam.
Csütörtökön, mikor vége volt az óráknak rohantunk az ebédlõbe, Buksika az osztályterem elõtt monda nekem: Gyere a hátamra.
Én: Whaaat?
Õ: Gyere!
Felugrok, erre elkezd rohadt gyorsan rohanni. Az udvaron is keresztül futott velem. xd Aztán az ajtóban letett. xD Tanszobán, Culámmal tanultam (Vikó csak így becézem, de hallgat a Buksira isxd) aztán amikor kiment a tanár elkísértem a buszhoz. Nem a legközelebb van, kb 5 perc sèta. Vártunk egy ideig a buszra, de elkezdett csöpögni az esõ ezért gyorsan nagy ölelés, elköszönés, sprint vissza a suliba. Nos pont úgy sikeredett vissza érnem, hogy elértem a fuvola órámat is és a tanár se vette észre 10 perces elszublimálásomat.
Pénteken elmaradt a kórus, így nagyon hamar haza is mehettem.
De jó volt a nap, mert nem voltak egy csomóan, többek között Lacika sem, mert néptánc versenyre mentek. Angol órán belép a tanár: Hol van Lacika?
Ma nincsen.
És a tanárnõ szószerint ugrált örömében.
Szombaton mentem Lizushoz kutyàzni.
Persze egybõl mikor felmentünk a szobába: mi a wifi jelszó?
Nagyon sokat kutyáztunk. Kis 4 hónapos németjuhász kölyök. Nagyon culaaa. :3
Busszal voltam, vissza fele egyedül mentem és unatkozásomban Kevinnel, Vikóval, Petivel, Lizussal való beszélgetéseimet olvastam vissza mivel netem az nincsen.
Haza jöttem és elterültem az ágyon közben beszélgettem a facebookon.
Egyszerûen sehogy nemtl tudom magam kipihenni, mindig valami bajom van. Nemakarommmm...
2014.03.22. 18:04 D.e.k.o.
Nem hagy nyugodni egy pár gondolat,
Lehajtom fejemet a párnára,
Pehenni nem tudok mert az agyam folyamatosan kattog, a düh, a boldogság, a szomorúság, az információk nem férnek el. Feldolgozásra várnak a legrosszabb pillanatokban.
2014.03.22. 10:05 D.e.k.o.
Szóval ott tartottam, hogy péntek.
Reggelre egy óriási herpeszem is lett, ami kimondottan idegesített, legfõképpen amikor beszélgettem az elõzõ bejegyzès vègén említett fiatalemberrel.
(Megemlítem, hogy kb 3-4 évvel idõseb nálam)
Valamikor 17:30 körûl értem haza, a kapuig el is kísért. Nah, amitõleg enyhén kiakadtam: persze, tudjátok én szeretek ölelkezni, egy elköszönési formám is, de ez a srác olyannyira szorosan megölelt, higy majdnem össze roppantott.
Amikor meg már elég hosszúnak tartottam a dolgot, alig bírtam kiszabadulni a kezei közül...vagy hogy is fogalmazzak.xdd
Hétvége semmi extra, meg kb a héten sem, egészen szerdáig.
Szerdán a kiakadás szélén voltam, ahogy azt az angolos osztálytárasim hallhatták és tapasztalhatták is.
Becsengettek angolra. A szünetet persze folytattuk, a program a tolltartóimmal való birkózás volt. Azt se tudom már mi volt rá az ok.
Egyszer csak az egyik tolltartó hátra repült a kockuló buzerámsokhoz.
Ott ült Laci mellett Nándi, az udvari bunkó, talpnyaló is és nyálcsorgatva bámulta a giga méretû ilyen-olyan drága fost Laci kezèben, közben helyeselte a cigány gyerek döntéseit.
Szóval a tolltartó oda repült én meg szakadva a röhögéstõl oda rohantam felvenni.
Mennék vissza a többiekhez erre hallom a protekciós&segg kinyalt baromtól: -Ettõl a Dórácskától kiráz a hideg, egy szõke cigány ribanc....*visító röhögés*
Rá nézek, nyugodtan lerakom a cuccomat a helyemre, oda megyek és egy fél méterrõl torkom szakadtából üvölteni kezdek vele. Mindeki elhalkul, a buzeráns sem mer röhögni, csak néz kitágult szemekkel. Én meg mondom a magamét: -Ó, ki mondja? Milyen jogon mondasz ilyet, amikor jól tudod, többször megmondtam hogy nem vagyok az. Inkább nézz magadra. Olyan cigány vagy hogy le sem tagadhatod te f*sz! Menj a p*csába a dolgaiddal!
Akkor beszéljél ha valamivel különb vagy a fajtádnál, letettél valamit az asztalra! Menj innen el, nem vagy ide való, rontod a levegõt! De protekció p*cs!
Bocsánatot kérek a csúnya szavakért.
Kb ilyeneket mondhattam,csak ezerszer haragosabban és durvább fogalmazásban, aminek nem nagyon örülök de ez van.
A kiabálásomra bejött az angol tanár is. Nem nekem kezdett el beszélni, hanem lecseszte a barmot és mindenkit a helyére parancsolt.
Másnap csütörtökön, elsõ óra osztályfõnöki volt, amin bizony felhozták ezt. Nándi Lacit védte, amit nem értek, mert Laci soha nem tett vele olyat amiért megérdemelné hogy megvédjék. Meglepett Csilla. Persze jó értelemben.
Hangosan felszólalt értem. Amit õ nem szokott. Inkább a csendesség híve.
Volt például egy lány aki nagyon furán kezdett el ENGEM szídni.
Olyanokat mondott hogy mindenki csak úgy hápogott, hogy "hülye vagy drága".
Ilyen hangzott el pl: Dóra értelmetlenül felkapja a vizet, és néha üt is.
Ezt elemezve: Nem kapom fel csak úgy a vizet régóta, aki azt gondolja, az elvan késve egy 3-4 évet. Ütni nem ütök soha.
Ugyan elõfordult már, de az is jó pár éve. Azóta jelentõs változáson mentem keresztül.
Egyéb finomságokat fogalmazott meg a lány. Igazából ha úgy vesszük Lacit védte.
De az osztály nagy része mégis csak az én oldalamon volt. Azok akik többszörös átgondolás nélkül is kimondhatják: "Teljes szívünkbõl utáljuk Lacit"
Kikérte Szofi néni a a duzzogó fél véleményét (az az nem az egyémet mert én tudom hogy nekem van igazam, ez hülyén hangzik de akkor is)
A duzzogó csak motyogott valamit amit én a helyemrõl nem is hallottam. Csak a sértõdött, haragos motyogást, amit a tanár szavaiból úgy értelmeztem, hogy nem a megbánást akarta mondani, hanem engem szídott és magát kiakarta a szarból húzni.
Mert ugyanis ez a dög, mindenbõl ki tud mászni, a tanárok, a diákok, az igazgatóság fél tõle. Nem merik kicsapni, megbuktatni.
Ahogy Szofi néni sem mer vele semmit csinálni, csak ápolgatja a lelkèt. Mert hát jajj szegény öröbefogadott, meg õt mindenki bántja. Nah akkor itt mondhatom határozottan, hogy aki ezzel a gyerekkel jó szót szól, kedvesen néz rá, kihúzza a szarból, az elmehet a melegebb éghajlatra.
Itt konkrétan nem Szofi nénit szeretném bántani, hanem a rossz pedagógiáját.
Itt ezt témát le is zárom mert engem is feljelent valamelyik seggnyalója. -.-"
Ezután a bejegyzés után kapni fogok, nem èrdekel.
De akkor folytasyuk is: Csütörtök.
Az osztányfõnöki óra után minden nyugis, 14:15 körül átöltöztünk Lizussal, és az osztályból induló bicínium párosokkal ünneplõbe. Beénekeltünk az ötödikesek tanszobáján, igazából nemtudtuk melyik teremben éneljünk be, mert mindenhol van zongora, Vikókám és még Istentudja melyik bicíniumos tud zongorázni.
A tanszobások nem nagyon díjazták, hogy ott koncertezünk, de minek iratkoztak egy ének-zenei iskolába ha nem tudják elviselni.
14:45-kor lementünk a kis kórus terembe, ahol szokták minden évben a bicínium èneklèsi versenyt tartani.
Éppen jöttek ki a kicsik, de mi bevonultunk, találkoztam is az öcsémmel aki amikor csak indul helyezést is elér párjával. Megsimogattam a fejét mondva: Öcsisajt, biztos jó volt!
Leültünk a második sorba, oda jött a régi énektanárunk helyzetjelentést kérni, sok szerencsét kívánni és egy kicsit megdícsérni.
A zsûri egyik tagja pedig az a néni volt, aki 3-4-ig volt az énektanárunk és nagyon szerettük õ is minket. :D
A 7.a-val kezdõdött a mûsor. Lizàval mi voltunk a másodikak a sorban.
Kiálltunk, elénekeltük a kötelezõt, ami szerintem nem volt annyira jó de segáz.xd Jött a szabadon választott ami egy olyan nehéz darab volt, hogy azt hittem ott borulok ki ha elrontom.
De nem rontottuk el még hangnemben is maradtunk. Vége volt a mi osztályunknak, jött a 7.b
Nah....Katasztrófa volt a köbön.
Jöttek a nyolcadikosok, nah õk...fantasztikus volt mind a kettõ osztály.
A verseny végén kaptunk csokit. Az eredmégy hirdetést pedig péntekre ígérték.
Péntek:
Tegnap az idegességem tetõfoka volt.
Nen az eredmégyek miatt, hanem mert Tamás bá erre a napra tette a kórus felelést. Ez nem olyan hogy csak kiàlsz oszt leénekelsz, nemis olyan hogy 3-an 4-en éneklitek el, haneeem bemegyek egyedül a terembe, Tamásbá a tanári asztalnál ül, elötte a névsor és a kotta. Felrakok a fejemre egy fejhallgatót, és beindítja a tanár a kórus felvételt. Nem hallhatjuk magunkat így attól nagyon féltem hogy hamis lesz az egész. Tapasztalatból mondom..xdd
Szóval ettõl féltem. Nagyon.
De második órában, èneken fel lettem dobva.
A hangosbemondóban bemondták az eredményeket.
"Csóta Liza és Gombolyagy Dóra Elsõ helyezést értek el" woááá.
Az osztályból mimdenki ért el helyezèst...kivéve a két fiú indulónkat. Öcsém is ért el helyezést. :)
De mi végre elsõk lettünk.
Ahogy közelebb kerültünk a felelèshez, egyre jobban idegeskedtünk. Rajz órán is inkább Salve Regina kotta bámulásával haladtunk mint a rajzzal.
Tesi órán iszonyatosan kifárasztottak, fájt a torkunk is egy picit.
Tesi után meg...rohantunk ebédelni, kaptunk egy zacskó fánkot és egy narancsot, hogy minél hamarabb végezzünk és menjünk haza. Mert országos cselló versenyhez hamar kikéne üríteni a sulit. Megettük amit kell, és átmentünk az osztályba idegeskedni.
Beszélgettünk, próbáltuk kicsit elterelni a figyelmünket a felelésrõl. Egyszer csak úgy 13:15-kor (rövidített órák miatt már ilyenkor túl voltunk 5 órán)
Rebeka elkezte: -Menjünk fel most Tamás bához, legyünk túl rajta.
-Oké-mondtuk, és gyors összepakolással felmentünk az énekteremhez.
Kicsit várni kellett a kezdéshez, addig én megettem 4 narancsot is izgulásomban.
Ez a felelés döntötte el, hogy megyek e szerepni 24-én égy Lengyelországba egy hónap múlva.
Bement az elsõ, mikor 5 perc múlván kijött midenki kérdezgette.
Én kb a 6. osztálytársam után döntöttem úgy hogy bemegyek.
Érdekesnek találtam, hogy a 7. évfolyamból csak @-sok mertek eljönni felelni, egy b-s volt, de õt kórus szinten a-snak vesszük.
Nah igen bementem:
-Csókolooom! -ahogy általában igen ritmusosan mondom.
-Szia. Nah nem kell félni, egy bicínium elsõ helyezettnek ez semmi.
Felraktam a fejest és elkezdtem énekelni a felvétellel.
Végig remegtem, de a hangom szerencsére nem annyira mint a kezem.
Mikor befejeztem, levettem, leraktam és a tanárra néztem.
Elmondta, hogy jó volt, nem volt hamis, tiszta, szép hangom van, csak a támasztáson kell dolgozni itt belevágtam a szavába azzal, hogy fuvolázom, tudom mi az, meg jó is nekem, csak most nem volt elég a levegõ a felvétel lassúsága miatt. Bólogatott, hogy akkor jó, tudom mi az a támasztás. Folytatta azzal, hogy hétfõn mindeképpen felléphetek, és Lengyelországba is elakar vinni feltétlen.
Nagy kõ esett le a szívemrõl, viszonylag megnyugodtam. Kiléptem, Liza pedig ott várt rám, hogy utánam õ jön.
Megvártam õt is, aztán kikisértem a buszmegállójába, én meg hazabicikliztem végig ezen a felelésen gondolkozvaaa. woaá. képes voltam rá és ez egy fantasztikus érzés.
Haza érve kimentem és a térdig érõ fûben fetrengtem.
Nagyon jónak könyvelheten azt a pénreki napot.xd
Szép tavaszt mindenkineek! :D
És úgy egèszben bocsánat azért a pár csunyaságért. :/
Megszakított élménybeszámoló. :/
2014.03.21. 08:22 D.e.k.o.
Most jelenleg informatika órán poshadok. Úgy gondoltam, ez a helyzet ideális egykis élménybeszámolóhoz.
Kezdjük is a péntekkel.
Mivel március 14-én ünneplõben kellett jönnie mindenkinek, rájöttem, hogy tudok 7 cm-es magassarkúban sprintelni.
A 8. a-sok adták elõ a március 15-i mûsort.
Ami pedig Kevinék osztálya.
Mikor Kevin zászlót lengetve valamilyen szöveget mondva felrohant a színpadra majdnem elröhögtem magam, és ez kb 2-3-szor elõ is fordult.
Igazából a pénteki napom izgalmasabbb része az délután kezdõdött. Ugyanis találkám volt Kevin egyik haverjával (kettesbenxdd). De félreértés ne essen, nem randi volt, hanem csak egy dumálós séta. Dik nah egy perc és csengetnek. Majd folytatom. :)
2014.03.16. 15:40 D.e.k.o.
"Elfogyni lassan..."
Sétálva az út szélén,
Nézve a szép tájat,
Elmerülök a létben,
A nagy világban.
Hull a levél a földre,
A sárgálló rétre.
Nemrég, még tavasz volt,
A gyümölcs fa szirmokat szórt.
Gyülekeztek a fiatalok erre,
Szerelmeseknek volt ez a törzshelye.
Minden fényes volt,
De most,
Látva az elfogyó természetet,
Kavarognak bennem az érzések.
Temérdeknyi dolog,
Ahogy látom,
Az idõ gyorsan elsuhog.
Látni a fényt, ami erõt ad,
És megpillantani az elmúlásokat.
Ezer pillangó ébredezik a hasamban,
Bódult állapot kerít hatalmába.
Száz meg, száz emlék,
Mi elmúlt,
Hirtelen gondolatomba száll,
De mind elhull,
Mint nyár végén a virág.
Ez az élet! (?)
Ellene soha,semmit sem tehetsz.
Csak arról dönthetsz,
Benne élsz, vagy eltûnsz örökre.
Refr:
Egyszer egy esõs délelõtt felébredsz,
Ráncos a bõröd, hajd színe elveszett.
Èletkedved valahol a semmiben van,
Elvesztetted minden kincsed, szinte az egész életed.
Nézel ki az ablakon értetlenül,
Most miért nem vagy boldog,
Hol az elveszett idõ?
Mi történhetett volna, ha...
...Ha mondjuk bátrabb vagy?
Milyen életed lenne, ha nem félté volna,
Oda menni hozzá,
Kérdéssel a tarsolyodban?
Nem féltél volna bevallani valamit,
Mert a válaszra gondolva szíved keservesen sírt.
Féltél a választól.
Igen attól.
Pedig ha nem teszed fel,
A válasz örökké egy határozott nem.
Hisz csupán, csak nézel elõre,
Egy üres szobában egyedül.
Mert ha nem féltél volna,
Most esetleg valaki hátulról átkarolna.
Könnyen lehet.
Milyen ironikus az emberi élet.
Az emberi félelem.
Kérdések, válaszok,
Maguktól nem önállók.
Tenned kell azért, hogy boldog légy,
Azért, hogy ne legyen befejezetlen vég.
Merj élni, baj nem lesz belõle,
Merj beszélni, életed abból merülne,
Merj lépni, különben soha nem haladsz sehova,
Merj élni! Hisz az a mindened!
~Gombolyagy Dóra~
Ez itt kéremszépen egy dalszöveg. ( Épp azért nem rímel néhol) Az osztályban alakuló zenekarnak egy zenéjére. :D
2014.03.13. 20:40 D.e.k.o.
Borzasztó dolog történt ma, nem fogom kerülgetni mint macska a forró kását úgy mint Rebekea, hanem elmondom. Egy fiú osztálytársam édesapja meghalt.
Szofi néni elsõ óra elõtt elküldött minket (Csilla, Móni, Liza és én) hogy szedjük le a frasangi dekorációt az ebédlõ falairól. Nagyon nagy vidámsággal telt az a 20 perc ami elment az órából. De aztán vissza mentünk a terembe. Mindenki zokog, a hátsó terembe (mert két terembõl áll az osztályterem, csak Szofi néni bezárva tartja a másikat szóval a hátsóban) van tömörülve az osztály a fiú köré. Csak sírt és elmesélte mi volt. Elõször amikor beléptem kezdtem a szokásos "hepi van, nincs semmi gond, hamgoskondjunk" figurám. Aztán odaszóltak: Meghalt az apukája! csönd!
Nah itt leblokkoltam. Tessék??
Azt tudtam hogy ez befog következni, mert már 2 éve nagyon rákos volt. De azt hittem...hogy...még...van remény.
De nem. Ott nem tudtam felfogni, hisz az emberi agy egy halált nem tud egybõl feldolgozni. Azt, hogy egyik nap még él az a lélek,az a test, az. gondolat, az az ember,az az összetett lény, él. Még él. De másnap, már semmi. Egy elhült test, csak hús. Semmi élet, lélek, gondolat. Semmi. Elszállt. Vége. Egyszerûen nincs tovább. Ez egy nehezen felfogható dolog. Pont most írtam volna hogy " még nen fogtam fel én se" de ez nem aktuális már, mert pont akkor kisebb könny szökött a szemembe és belenyilallott a fejembe: igen, felfogtam, hogy nincs többé.
De valójában a halál az egy olyan dolog, amit nem lehet megmagyarázni úgy, hogy ne jusson valami eszünkbe, vagy valaki.
Én ilyenkor mindig kiakadok. Mert a halál az halál. Ès felfoghatatlan "a vég" fogalma.
A mai nap rájöttem: Nem is olyan katasztrofális ez az osztály. Hetedikre mindenki (úgy ahogy, már amikor) megkomolyodott és elkezdett összetartóbb lenni. Szegén srác, nem tudom hogy fogja fel ezt, és szeritem nagyon sokat segített neki, hogy mindenki külön-külöj odament, megölelte, és lelket öntött belé. Aztán pedig közösen midenki. Mert mi mindannyian kiállunk egymásért, mert egy 30 fõs család vagyunk, a @-ok. Èn pedig bennük a kis részeg @. Aki hírdeti a hippi lelket, akinek minenki a szive csücske (mert ugyebár tele van a szivem csücskökkel) miközben szinte naponta darabokba hullva borulok az ágyba.
Ès ez a sok kis @ mind kiáll a másikért és ezt a jó öreg elvet követi: mindenki egyért,egy mindenkiért!
Sajnos, persze vannak széthúzó személyek is.
Megoldjuk. Mert így 13-14 éves korra eljutottunk odáig hogy tudjuk mit jelent az, hogy család és szeretet az iskolában is. Tudom, nemrég nem így vélekedtem, sõtt...
De ez a mai nap...megmutatta nekem mire is vagyunk képesek együtt. És láttam is ma mosolyt drága szegény fiú arcán. Remélem könnyebben feldolgozza majd. Nagyon remélem.
:'(
2014.03.08. 20:15 D.e.k.o.
Leülök hátul a megszokott széna maszlagba. Még nincs korom sötét, de azért nem látok nagyon semmit. xd
(logikus nemigaz?xd)
Gondolkozok. Minden egyegyet kivonok a gondolatomból csak egy dolog van benne. Elkezdek nevetni:Haha, magammal vitatkozok.
Így is volt. Szószerint vitatkoztam önmagammal.
Min? Az érzéseimen amiket nem vallok be magamnak pedig tudom hogy vannak. A gondolataimról. Kezdem azt hinni összeroppantam. -Rájöttem- mondom szép lassan-rájöttem mi az egyik gond a százezerbõl. Elfolytom az érzéseim, gondolataim, szégyelem magamat magam elõtt. - befejezve a hangos gondolkodást elkezdtek jönni belõlem az õszinte szavak. Még szerencse, hogy a szomszéd kutya se hallotta. Mert csak addig jutottam hogy én tudjak magamról, más nem tudhatja. Olyanokra jöttem rá amik egyszerûen nem hihetõek magam számára sem... soha. senki. nem.
Walking in the dark
2014.03.06. 20:58 D.e.k.o.
Kilépek az ajtón a kutyatáppal teli vödörrel a kezemben. Hirtelen megcsap a hideg, az erõs szél. De nen bánom, kócolja csak a hajamat. Beadom a tápot a kutyusomnak aztán elkezdek a hátsó, óriási kiderjedésû telekrész felé menni, miközben szép folyamatosan távolodok el a kültéri lámpa fényétõl. Sötét van. A gyönyörû fél hold világít és a csillagok. Meg persze egy két tanyáról ide ellátszik a lámpafény. De összességében gyönyörû sötét van. Lépkedek a vizes füvön ami szinte olyan mint valami puha szõnyeg. Megállok. Nézek felfelé és élevezem ahogy az erõs hideg szél fujja a hajamat szanaszét. Közben a hideget teljesen el is felejtem. Lépkedek tovább, valamitt hallok, hátra nézek és megijedek a saját árnyékomtól. Gratulálok magamnak. Elindulok a kert végébe ahol. kedvenc táj kémlelõ fám helyezkedik el. Alatta pedig egy hatalmas széna kupac. A kedvelt ülõhelyem. Hát bele is huppanok. Fura mód,de nem nedves, mint a fû. Mèg egy kis meleget is álaszt ki magából. Törökülés pozíciót felveszem és a kapucnimat. Hallom ahogy nyikorog a fa ahogy az erõs szél fújja. Közben csukott szemmel vagyok, teljesen lemegyek alfába. Pillanatnyi ellazulás, jó érzés. Hirtelen felpattanok, felmászok a fára azon pedig egy magasban lógó hintára. Ahogy felülök rá a szél ismét nekiiramodik és a kapucni huss, le a fejemrõl, ezer fele borzolva a hajam. Lóhatom a lábamat egy határozott ugrással egybõl a széna közepére esem. :) Felállok, lassú léptekkel, szinte csukott szemmel a bejárati ajtó felé veszem az irányt. Hihetetlen, ilyen pontosan sosem szoktam emlékezni egy 5-10 perces kerti sétára. Fantasztikus egy hely az ott.
Mindenkinek szép napot kívánok:
D.e.k.o.
Áh ne vegye senki komolyan, csak több millió darabban vagyok. :')
2014.03.03. 21:13 D.e.k.o.
Eljutottam arra a pontra, hogy semmi nem érdekel. Nem, semmi. Az, hogy mi lesz, hogy mi van, hogy ki mit gondol rólam. Egyszerûen semmi. Mert elfáradtam. Igen, bizony el. Fura ezt így leírni de így van. Amikor megkell mozdulnia az ujjamnak, hogy írni tudjak, hogy kitudjam nyitni a szemem hogy valamit letudjak olvasni. Mindenhez, a gondolkodáshoz, a beszélgetéshez. Kimerültem. Kimerültem a rohadt nagy nyomás miatt. A folyamatos idegeskedés, a nem szeretés miatt. Tudom, most erre ráfogja mimdenki: kamaszoodiiik. Biztos, nem szállok vitába vele,de úgy gondolom nem csupán ez a gond. Nah...hogy is fejezzem ki magam...az összességében az elfáradás volt a legjobb szó rá. Az nem mehet, hogy minden nap úgy kelek fel, hogy sírok, remegek a fárasdság miatt. Pedig kialudtam magamat. Nem mehet, hogy amíg ezt írom hót vizes lesz az egész pizsamám. Nem mehet, hogy órákon kikapcsolok és ha egy rossz szó is ér, ordítozva és sírva rohanok ki. Nem, nem mehet. Ez túl sok. Csupán elfáradtam....és nincs aki szeret.