Nos, nem ezt vártam. Teljesen máshogy képzeltem el, hogy milyen lesz ez a kirándulás.
Oda út: Felszállunk a buszra, minden úgy lett ahogy gondoltuk. Liza a mellettünk lévő székre, Erika a másik mellettünk lévőre. Természetesen Csilla mellettem. Vikó mögénk.
Szinte végig hátra fele fordulva voltam.
Amikor egyszer megálltunk valahol, mindenki szinte kiszállt. Vikó meg mondta, hogy üljek mellé.
Mi mást tettem volna, oda mentem, letettem magam. Erre szorosan átkarol. Ez jól esett nagyon.
Csomó ideig hülyéskedtünk, mikor kezdem hallani, hogy Csillus hüppög az ablak felé fordulva. Nézek rá, kérdezem kiakadva, hogy mi a fene baja van.
Néz nagy szemekkel, hogy semmi gond, csak azért piros a szeme mert allergiás.
Nem hittem el, egy csomó ideig faggattam, aztán kifakadt és teljesen elkezdett sírni. Mindenki látta, mindenki oda jött.
Tisztára bepánikoltam, hogy most mi a baja.
Kiszálltunk, mert épp oda értünk a Tisza-tavi öko centrumba. Elmondta az o.főnek, hogy az a baj, hogy rosszul lett. Nem nagyon hittem neki még mindig.
Elküldött magától, én meg addig Erikával ès Vikóval voltam.
A programok végén kimentünk a játszótérre. Nagyon örült neki az osztály, mint a 4 évesek.
De sebaj, elvoltunk vagy egy órát, aztán a busz vitt minket a szállásra, Aggtelekre.
Gyönyörű helyen voltunk. A hegy aljában volt a szállás hely, a mellett pedig az egyik barlang bejárata.
Ott is volt játszótér, 2 hinta volt egymás mellett össze építve egy csúszdával a szélèn.
Én pedig mindig a hintázók feje felett ültem és úgy beszélgettünk.
Elfoglaltuk a szobánkat. Csilla, Liza, Erika és én voltunk egy szobában.
Utána kimentünk és oda mentem Viktorhoz, mert hallottam hogy bulizni akarnak az ő szobájukban: Nah akkor majd várható vagy nálunk beszélgetni ahogy megdumáltuk a suliban?
Erre ő rà néz Mónira és egy határozott,képmutató, bunkó "nem"-et adott válasznak.
Elmondom miért is lett ilyen.
Mèg 5-ben rájöttem, hogy Móni valójában egy kétszínű, gerinctelen hölgyemény....jah..hölgyemény a fenéket...inkább dög.
Vele nem állnak szóba csak maguktól a fiuk vagy a lányok. Ő megy az emberekhez. De akkor sem fogadják szívesen.
Nos velem azt szokta művelni már vagy 3 éve, hogy ha látja hogy valakivel jóban vagyok, és boldog vagyok, egyből füzögetni kezdi.
De hogy hogyan?
Nah azt én sem nagyon tudom. Egyszerűen oda megy hozzá és úgymond "nyomul".
És mivel látta, hogy Viktorral nagyon jól megvagyunk (Liza is) beveti kétszínű "báj erejét" és elbarmolja a 7-es osztálykirándulást Lizi és az én részemről.
Sikerült. Ezt a kirándulást nem így terveztem, teljesen kiakasztott, rosszul éltem meg.
Szóval, a nem-re én nem szóltam semmit, csak szép gyorsan elviharzottam Csilláékhoz.
Ez a dolog őket nem annyira érintette, csak Lizát és engem. (úgy értem a szobából)
Megbeszéltük a helyzetet, de még nem vettük olyan komolyan gondoltuk még nincs nagy baj.
De nagyon rosszul esett az, ahogy Viktor és ahogy Móni viselkedett.
Csilla meg és felmásztunk egy nagyobb domb oldalra és ott ücsörögve beszélgettünk. Aztán gondoltam legurulok onnan.xdd Hát igen. Le is gurultam. Az nagyon jó volt.
Viszont le kellett jönni mert mentünk vacsorázni.
4-es asztalokból volt több, min is egy olyanhoz ültünk 4-en.És igen... Kik ültek asztalhoz? Nem más mint Móni, Peti, Vikó és Lotti. Az eddigi A CSAPAT Móniból, Petiből és Lottiból állt most viszont látványosan Viktort is bevették. Mi a szoba másik részében ettünk mint ők. Azt vettük észre, hogy folyamatosan minket néznek és röhögnek, viszont amikor észre veszik, hogy mi valamin nevetünk, olyan fejet vágna mint akik megakarnak minket ölni. Csilla nagyokos kitalálta, hogy röhögjünk amikor kell, ne tartsuk vissza. Hülyéskedtünk össze-vissza.
Persze én ettem meg először a kaját, mert rohadt gyorsan eszem, a többiek szerint azért mert unatkoznék evés közben ha lassan tenném.
És mikor Erika megette, elkezdtem tapsolni jó hangosan röhögve. Csatlakozott az asztal aztán az egész osztály. Egyszer csak valaki meg kérdezi: Mit is tapsolunk?
Válaszolom: Erika megette a vacsorááááát!
Még egy kis taps aztán minden vissza.
Csilla gyorsan szól is nekünk halkan : Hé, valaki látta Móni arcát?
Én: Igeeen. Szakadtam rajta. Most komolyan azt hiszi meg tud ölni a szemével? Ne röhögtessen...xdd
Szinte végig hátra fele fordulva voltam.
Amikor egyszer megálltunk valahol, mindenki szinte kiszállt. Vikó meg mondta, hogy üljek mellé.
Mi mást tettem volna, oda mentem, letettem magam. Erre szorosan átkarol. Ez jól esett nagyon.
Csomó ideig hülyéskedtünk, mikor kezdem hallani, hogy Csillus hüppög az ablak felé fordulva. Nézek rá, kérdezem kiakadva, hogy mi a fene baja van.
Néz nagy szemekkel, hogy semmi gond, csak azért piros a szeme mert allergiás.
Nem hittem el, egy csomó ideig faggattam, aztán kifakadt és teljesen elkezdett sírni. Mindenki látta, mindenki oda jött.
Tisztára bepánikoltam, hogy most mi a baja.
Kiszálltunk, mert épp oda értünk a Tisza-tavi öko centrumba. Elmondta az o.főnek, hogy az a baj, hogy rosszul lett. Nem nagyon hittem neki még mindig.
Elküldött magától, én meg addig Erikával ès Vikóval voltam.
A programok végén kimentünk a játszótérre. Nagyon örült neki az osztály, mint a 4 évesek.
De sebaj, elvoltunk vagy egy órát, aztán a busz vitt minket a szállásra, Aggtelekre.
Gyönyörű helyen voltunk. A hegy aljában volt a szállás hely, a mellett pedig az egyik barlang bejárata.
Ott is volt játszótér, 2 hinta volt egymás mellett össze építve egy csúszdával a szélèn.
Én pedig mindig a hintázók feje felett ültem és úgy beszélgettünk.
Elfoglaltuk a szobánkat. Csilla, Liza, Erika és én voltunk egy szobában.
Utána kimentünk és oda mentem Viktorhoz, mert hallottam hogy bulizni akarnak az ő szobájukban: Nah akkor majd várható vagy nálunk beszélgetni ahogy megdumáltuk a suliban?
Erre ő rà néz Mónira és egy határozott,képmutató, bunkó "nem"-et adott válasznak.
Elmondom miért is lett ilyen.
Mèg 5-ben rájöttem, hogy Móni valójában egy kétszínű, gerinctelen hölgyemény....jah..hölgyemény a fenéket...inkább dög.
Vele nem állnak szóba csak maguktól a fiuk vagy a lányok. Ő megy az emberekhez. De akkor sem fogadják szívesen.
Nos velem azt szokta művelni már vagy 3 éve, hogy ha látja hogy valakivel jóban vagyok, és boldog vagyok, egyből füzögetni kezdi.
De hogy hogyan?
Nah azt én sem nagyon tudom. Egyszerűen oda megy hozzá és úgymond "nyomul".
És mivel látta, hogy Viktorral nagyon jól megvagyunk (Liza is) beveti kétszínű "báj erejét" és elbarmolja a 7-es osztálykirándulást Lizi és az én részemről.
Sikerült. Ezt a kirándulást nem így terveztem, teljesen kiakasztott, rosszul éltem meg.
Szóval, a nem-re én nem szóltam semmit, csak szép gyorsan elviharzottam Csilláékhoz.
Ez a dolog őket nem annyira érintette, csak Lizát és engem. (úgy értem a szobából)
Megbeszéltük a helyzetet, de még nem vettük olyan komolyan gondoltuk még nincs nagy baj.
De nagyon rosszul esett az, ahogy Viktor és ahogy Móni viselkedett.
Csilla meg és felmásztunk egy nagyobb domb oldalra és ott ücsörögve beszélgettünk. Aztán gondoltam legurulok onnan.xdd Hát igen. Le is gurultam. Az nagyon jó volt.
Viszont le kellett jönni mert mentünk vacsorázni.
4-es asztalokból volt több, min is egy olyanhoz ültünk 4-en.És igen... Kik ültek asztalhoz? Nem más mint Móni, Peti, Vikó és Lotti. Az eddigi A CSAPAT Móniból, Petiből és Lottiból állt most viszont látványosan Viktort is bevették. Mi a szoba másik részében ettünk mint ők. Azt vettük észre, hogy folyamatosan minket néznek és röhögnek, viszont amikor észre veszik, hogy mi valamin nevetünk, olyan fejet vágna mint akik megakarnak minket ölni. Csilla nagyokos kitalálta, hogy röhögjünk amikor kell, ne tartsuk vissza. Hülyéskedtünk össze-vissza.
Persze én ettem meg először a kaját, mert rohadt gyorsan eszem, a többiek szerint azért mert unatkoznék evés közben ha lassan tenném.
És mikor Erika megette, elkezdtem tapsolni jó hangosan röhögve. Csatlakozott az asztal aztán az egész osztály. Egyszer csak valaki meg kérdezi: Mit is tapsolunk?
Válaszolom: Erika megette a vacsorááááát!
Még egy kis taps aztán minden vissza.
Csilla gyorsan szól is nekünk halkan : Hé, valaki látta Móni arcát?
Én: Igeeen. Szakadtam rajta. Most komolyan azt hiszi meg tud ölni a szemével? Ne röhögtessen...xdd
Megbeszélgettük Mónika szánalomra se méltó gőgös arckifejezését és a vacsora végeztével kimentünk az udvarra. Egy idő után Viktorral az oldalán megérkezett. Ilyenkor valahogy elment a kedvem mindentől így felviharzottam Csillussal a szobába. Ő ki ment mosdóba én meg beültem az ablakba. Gondolkodtam. Arról hogy mi a francot foglalkozom vele. Mi értelme van? Pedig van értelme, muszáj vele foglalkoznom. Sok minden régebbi emlék is el tört, és mire Csilla és a lányok vissza jöttek már sírtam is. Amit nagyon ritkán szoktam. Nem részletezem hogy mikor, miért, hogyan, de a lényeg hogy nagyon kiakadtam.
De várjunk. Nem konkrétan azért ami aznap történt, hanem úgy összességében mindenért. Ez meg már csak hab volt a tortán.
Berontottak páran a szobába: Éjszakai túrára megyünk! Kötelező! Öltözzetek!
Hetek óta azt vártam, hogy menjünk éjszakai túrára...Hát akkor elment a kedvem attól is. Pedig mentünk.
Fél nyolckor elindultunk fel a hegyekre. Gyönyörű helyeken mentünk. Nm tudok mindent részletesn leírni mert annyi minden történt azon a túrán.
De pár lényegesebb dolgot megemlítek.
Még világos volt amikor elindultunk, de gyorsan be is sötétedett. Mint a csörtető vadak úgy sétáltunk végig az erdőkön. Mikor már nagyon sötét volt, rá jöttünk, hogy rendesen eltévedtünk. Ez után mindenki kapta az SMS-t, hogy Szlovákiában vagyunk.
Olyankorra már mindenki nyafogott hogy lassan itt marad és nem megy tovább. De senki nem tette szerencsére.
Egyszer csak észre vettünk egy kivilágított részt lenn a semmi közepén. Lementünk és lám, egy szálloda volt. De nem a mienk. Megkérdeztük, hogy hol vagyunk, merre kell menni. Ki vezényeltek minket egy beton úthoz, ott vonszoltuk magunkat.
Úgy mentem egy csomó ideig, hogy az autista osztálytársammal (akit mindenki nagyon szeret és elfogadjuk, befogadjuk) karöltve az egyik oldalamon, hogy el ne vesszen (ez komoly nagyon vigyázni kell rá) a másik oldalamon pedig Erika volt. Megpróbáltunk úgy menni, hogy ne pont Móniék (akik persze hárman mentek. Mi??? Hol van Peti? majd...) mögött legyünk. De egyszer-kétszer megesett. Ők karöltve mentek, Vikó középen.
Ami...hogy is mondjam finoman..fel...vitte az agyvizem, az az volt, hogy drága Mónika hátra nézett, egy gúnyos mosolyt vetett rám, és oda bújt Viktorhoz.
Ilyenkor már a sarkukba lépkedtem, mert voltak olyan kedvesek hogy direkt olyan rohad lassan mentek.
Kiálltunk a sorból és előre mentünk. Valaki átvette tőlem azt akire vigyáznom kellett, így azért tényleg nyugodtabban mehettem ide-oda.
Oda mentem Petihez és megkérdeztem hogy mi történt, hogy nincs ott velük.
Mondtam neki, hogy tudom, vagyis érzem, hogy kezdi nem bírni megint Mónit és Lottit.
És a válasz nem volt más mint: igen.
Ezek szerint egész jól gondoltam a dolgokat.
A túra többi részéről és a másnapról egy következő bejegyzésben. Sziasztok!
De várjunk. Nem konkrétan azért ami aznap történt, hanem úgy összességében mindenért. Ez meg már csak hab volt a tortán.
Berontottak páran a szobába: Éjszakai túrára megyünk! Kötelező! Öltözzetek!
Hetek óta azt vártam, hogy menjünk éjszakai túrára...Hát akkor elment a kedvem attól is. Pedig mentünk.
Fél nyolckor elindultunk fel a hegyekre. Gyönyörű helyeken mentünk. Nm tudok mindent részletesn leírni mert annyi minden történt azon a túrán.
De pár lényegesebb dolgot megemlítek.
Még világos volt amikor elindultunk, de gyorsan be is sötétedett. Mint a csörtető vadak úgy sétáltunk végig az erdőkön. Mikor már nagyon sötét volt, rá jöttünk, hogy rendesen eltévedtünk. Ez után mindenki kapta az SMS-t, hogy Szlovákiában vagyunk.
Olyankorra már mindenki nyafogott hogy lassan itt marad és nem megy tovább. De senki nem tette szerencsére.
Egyszer csak észre vettünk egy kivilágított részt lenn a semmi közepén. Lementünk és lám, egy szálloda volt. De nem a mienk. Megkérdeztük, hogy hol vagyunk, merre kell menni. Ki vezényeltek minket egy beton úthoz, ott vonszoltuk magunkat.
Úgy mentem egy csomó ideig, hogy az autista osztálytársammal (akit mindenki nagyon szeret és elfogadjuk, befogadjuk) karöltve az egyik oldalamon, hogy el ne vesszen (ez komoly nagyon vigyázni kell rá) a másik oldalamon pedig Erika volt. Megpróbáltunk úgy menni, hogy ne pont Móniék (akik persze hárman mentek. Mi??? Hol van Peti? majd...) mögött legyünk. De egyszer-kétszer megesett. Ők karöltve mentek, Vikó középen.
Ami...hogy is mondjam finoman..fel...vitte az agyvizem, az az volt, hogy drága Mónika hátra nézett, egy gúnyos mosolyt vetett rám, és oda bújt Viktorhoz.
Ilyenkor már a sarkukba lépkedtem, mert voltak olyan kedvesek hogy direkt olyan rohad lassan mentek.
Kiálltunk a sorból és előre mentünk. Valaki átvette tőlem azt akire vigyáznom kellett, így azért tényleg nyugodtabban mehettem ide-oda.
Oda mentem Petihez és megkérdeztem hogy mi történt, hogy nincs ott velük.
Mondtam neki, hogy tudom, vagyis érzem, hogy kezdi nem bírni megint Mónit és Lottit.
És a válasz nem volt más mint: igen.
Ezek szerint egész jól gondoltam a dolgokat.
A túra többi részéről és a másnapról egy következő bejegyzésben. Sziasztok!
