Dóri egy katasztrofális osztályban

Nos, természetesen ki mit csinálna amikor nem kell a suli padban ülni, mint hogy későn fekszik és délig alszik.
Én azért nem olyan későn kezdem a szunyát, de reggel 10-ig biztos nem kelek fel. Néha elgondolkozom rajta, hogy milyen jó is lenna, ha erre a 2 hónapra elmenne a kutyusom hangja. Ugyanis roppant idegesítő, amikor korán reggel (értsd 5; 7; és 8 óra) kitalálja, hogy ugat a semmibe. De konkrétan a nagy semmibe. És nem is akármilyen hangerővel. Szóval ezért elég korán fel kelek, ez az a bizonyos 10 óra. De nem elég a kb 12 óra alvás, mivel borzasztóan le lettem fárasztva abban a 9 hónapos tanulásban. Így a napjaim ngy része azzal telik, hogy felszek az ágyban nyakik betakarózva, miközben nyitva az ablak (fucklogic :333) és olvasok. De nálam az olvasás alatt azt kell érteni, hogy felét átalszom. Jó, ez elég hülyén hangzik.
A lényeg a lényegben, hogy a szünetem egy kiadós alvásból fog állni.

De elmesélem, hogy mik is történtek az elmúlt kb 2 hétben, míg nem a suliban rohangásztunk a szünetekben és nem fizika órán vitattuk meg, hogy melyik órán kényelmesebb az alvás, vagy melyik tanárnál hogyan kell puskázni:

Szombat: kipihenni a csütörtök-péntek okozta kavarodásokat.

Vasárnap: megkaptam végre a vadiúj bringámat, ami valójában 25 éves, de egyszerűen olyan mintha új lenne és egy fantasztikus járgány.


Hétfő: Ez már kicsit mozgalmasabb volt, ugyanis be kellett vonszolnunk magunkat a suliba, hogy összepakoljuk a díszítést.
Újonnan szerzett biciklimmel kényelmesen betekertem az ÉZI-be és egy narancssárga masnival a hajamban eldöntetett, hogy én vagyok a seprűs néni. hahahaaaa. woaa. xdd
Miután felnyaltuk az egész iskolát, átrohantunk a zománcozóba (ami valójában az osztály termünk, de még egy év elteltével sem vagyunk hajlandóak máshogy hívni, valamilyen csoda folytán xdd oookéé).
Utána ott foglalatoskodtunk, megittunk fejenként 2 liter almalevet, amivel előtte koccintottunk.
Haláli volt, ahogy végig táncoltunk a termen, üldögéltünk a tanári asztalon, és felidéztük mik is történtek az elmúlt egy évben.
És igen, rájöttem/ünk, hogy ez az év volt az eddigi legmozgalmasabb, legélménytelibb, legfárasztóbb.
Hogy ebben az évben kezdtünk el a kicsi kis C-sekből (akik voltunk) nagyobb, őrültebb, kamaszosabb, (esetleg szerelmesebb) olyan nagyobbak lenni. Egyszerűen szólva: mindenki megváltozott. Na jó, van egy pár ember, akikre nem tudok mást mondani, minthogy teljesen leragadtak másodikos szinten és ezt nagyon sajnálom.
A lényeg, hogy kicsit nosztalgiáztunk 2 literes almaleves üvegek mellett.
Aztán átrendeztük a hátsó termet, ami külön energia bedobást követelt, amit a fiuk nem nagyon tudtak teljesíteni, így a szekrény tologatást inkább a nő nemű személyek végezték.
  A pakolászás után elkísértem az egyik fiút a városba, mert ő is bicajjal volt.
Nah, hát ő egy bukás jelölt egy pár tantárgyból. Sajnálatos módon, nem csak most buktatták meg, hanem még ötödikben is, de sikeresen le tette a javító vizsgát. Lényegében kicsit felhúztam magamat azon amit mondott. "Lehet, hogy a jóknak jó, de a rosszakat ismerik legtöbben, és az a legjobb" . Nos, ezt elemezzük egy kicsit, Min is húzhattam fel magam?
Menőzött előtte, hogy ő már cigizett,hogy ő más ilyet-olyat ki próbált. Erre mindig ez volt a válaszom: "nem, én nem, mert ezzel elcseszem a hangomat, kvázi az életemet"
És akkaor mondta azt a mondatot, amire csak egy cinikus mosoly jelent meg az arcomon, aztán ismertettem vele, hog én maradni fogok abban a skatulyában amibe Kecskemét bele tett mikor látta rajtam a kék inget: "Ézis jó kislány" inkább ez, mint hogy ismerjen mindenki arról, hogy egy ribanc vagyok. Nem. Nekem kissé (nagyon) fontos az, hogy a JÖVŐben boldog legyek. Nem most, hanem majd ha felnövök. Nem próbálom ki a cigit, elrontsam a hangom, mert ha azt elrontom vége mindennek amin tovább tudnék menni. Ez az a dolog, amiben kicsit is tehetségesebb, kiemelkedőbb vagyok. nem fogok meg gondolatlan lenni, hogy abban a pillanatban "menő" legyek....haha. ez kissé vicces, túl határozott vagyok, ez jó? xd
Nah, hétfőn ezt döntöttem már el sokadjára, és akkor drága Nándor is hallotta, amire nem nagyon tudott mit reagálni. Úgy gondolom első sorban az én életemmel fogok foglalkozni, nincs kedvem az ő életét terelgetni még egy jó tanáccsal se. (mert úgy se fogadja meg xd)

Kedd: Nos... Erre a napra drága Kevinnel volt találkám a Széchenyi városban. 14:30-tól egészen 17:30-ig sétáltunk meg ücsörögtünk padokon és megbeszéltük az élet nagy dolgait.xd
De amúgy tényleg. Én jól éreztem magamat (és ahogy később megtudtam, ő is), szerintem már teljesen el is felejtettem, hogy milyen volt a kapcsolatunk állapota pár hónapja. Eltudtam vonatkoztatni, megtudtam bocsájtani.
És ezzel már elértem valamit 6. óta. Ugyanis hatodikban egyszerűen senkinek nem tudtam megbocsájtani, mindenkitől óvakodtam, nem tudtam jó képet vágni senkihez. Mostanra már mindenkinek megbocsájtok, mindenkivel a lehető legjóindulatúbb vagyok, mindenkivel megpróbálok nem rosszban lenni. Persze minden két embertől függ, szóval az már egy más tészta, hogy hogyan viselkedik a másik személy. És innentől fogva nem én tehetek rólam ha morgok egy két személytől. Persze, én morgást nem kezdeményeztem, egyszerűen egy pár személynek nem vagyok szimpatikus. Naaaah de vissza térve. Szerintem jó volt, szeretek korlátlanul dumálni, úgy hogy a beszélgető partner megbízható, és ugyan olyan dumás mint én (ne próbáljon senki engem felülmúlni, megmondom, hogy lehetetlen. ;) :P ).
Vittem neki epret (de nem azt, ami igazából szamóca, hanem epret amit a fáról szedtem xd), először nem agyon fogta,hogy hogyan kell enni, de miután megmutattam befalt egy egész dobozzal és kék volt a szája sarka.xd

Szerda: Asszem átmentem az egyik évfolyam társamhoz, akivel egy oviba jártam és itt lakik egy 2 perc sétára.
Csütörtök: Szintén :DD
Péntek: Szerintem valamit beszívhattam, mert nem nagyon emlékszem :""D


Szombat: A szünet eddigi legmozgalmasabb napja volt.
Ezen a napon volt az évzáró. Reggel 7-kor már keltem is, hogy felöltözzek, egyek, meg úgy értelmes kinézetet produkáljak. Az előbb már említett évfolyam társammal bicajoztam be a suliba. Felrohantam a fuvola tanáromhoz, aki átadta a zenei bizimet, onnan pedig magassarkúban lesprinteltem a zománcozóba ahol a drága osztályom már ott is volt. Páran jól megszorongattak, elláttak egy "woow jól nézel ki"-vel, pár utolsó közös kép, aztán oda álltam az osztályfőnököm elé egy csokor virággal és nekiálltam a kis beszédnek: Szofi néni, a 7.@ nevében szeretném nagyon...-kicsit megakadtam egy pillanatra- ...nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nagyoooooooon megköszönni az ez évi türelmet (ami jócskán kellet) és munkát amit az osztály érdekében végzett. Nagyon szépen köszönjük! -kisebb nevetésben törtek ki azok, akik épp ott álldogáltak. :"D
Ezek után kezdetét vette az évzáró. Ami egy másfél óra álldogálásból állt, miközben az igazgató nő beszélt az elmúlt egy évről, felsorolta az összes kitűnő tanulót, a legjobb osztály átlagokat az alsósoknál, a felsősöknél és a középiskolásoknál. volt néptánc, ének, versmondás. Kimondottan fárasztó volt. Csillával egymásnak dőlve szunyáltunk egy kicsit. Ráadásul rajtam nem éppen magas sarkú volt? valamelyik eszes össze fonta Csilla barna haját az én szőkémmel. Kimondottan unatkoztunk.xd
     Mikor végre valahára vége lett, vissza mentünk a terembe, kiosztani a bizonyítványokat.
Két bukásos lett, három kitűnő. Csillámnak két négyes híján kitűnő (ugye milyen jól hangzik.Ilyen közgazdásos megfogalmazás xdd). Az enyémet már egy kicsit nehezebb megfogalmazni. Maradjunk annál, hogy nem sorolnám az igazán jók közé. viszont ha bele számoljuk a magatartás és szorgalom jegyet, akkor 4,2-es az átlagom. Ami viszont nem olyan rossz. Szerintem.
    Miután megkaptuk, mindenki búcsúzott a többiektől, egyik fiú úgy megszorongatott miközben megölelt, hogy lehet, hogy az csak na. xd Haza mentem, és természetesen nem maradhatott el a fejmosás, amit mindig megkapok: az öcséd és a bátyád mindig jobb nálad, mindig te vagy a legrosszabb tanuló, ebből így nem lessz semmi.
Ohh igazán köszönöm, ez igen biztató. Na jó, nem várom el az éljenzést, de azért nem komálom, hogy 3 órrán keresztül arra megy ki a játék, hogy elsírjam magam. Ez is igazán tapintatos és olyan kedves.
Miután tudomásul vettem a "kedves" szavakat, felmentem és aludtam. Aludtam, mert este a múzeumok éjszakájára nem mehetek úgy, mint egy zombi.  :"D
  Mielőtt elindultunk a városba, kissé ideges lettem. Ugyanis Peti rám írt, hogy jönni fog Laci is. Hát basszus...pont arra van szükségünk, hogy az a kis pióca lógjon rajtunk. Hogy miatta zavarjanak ki a múzeumokból. A többieknek se volt valami sok kedvük hozzá. (ah, oké, hogy azt mondtam mindenkinek megbocsájtok, de a kivételek erősítik a szabályt, ő az egyetlen akit teljes szívemből gyűlölni fogok életem végéig, nem érdekel mit fog csinálni, soha a büdös életben nem fogok vele jó indulatú lenni, mert már rohadt sok esélyt vesztett el. Nagyon sokat.
Szóval megpróbáltam kicsit uralni a dühöm. Oké..huh, jöjjön.
beértünk, megérkeztek ők is, erre a nagyon eszes barna bőrű (nyugi, nincsenek ezzel szemben előítéleteim) kitalálta, hogy éhes. felrángatott mindekti a Malom plázába, legfelső szinten a McDonald's.ba... Mit ne mondjak, undorodom a Mekitől. Meg egyébként is...MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA jöttünk. Nem találom sehol a program füzetben a Malom bevásárló központot. Szóval közöltem velük, hogy én nem vagyok hajlandó velük menni. Ahogy Dávid és Lizi se. Nem voltak hajlandóak ketté szakadni, elkezdtek velem üvöltözni, a főtér kellős közepén.
Nem különösebben érdekelt. Anya és Dávid Anyukája is azon a párton álltak amin mi. Nekik sem volt nagyon szükségük, hogy Lászlóval töltsük az estét.
Szóval anya azt mondta, hogy valahogy rázzuk le őket. Sikerült is, de aztán értesültünk róla, hogy a kis drágáink kissé felkapták a vizet, és haza mentek puffogva. Nekem nem különösebben van bűntudatom. Hogy miért?
Laci egyértelmű, de Petin már lehet gondolkodni. Drága Tőzsérkém elég sok rosszat tett már velem. Elég sokat sírtam, keseregtem miatta, átvert, kétszínű volt, egyszerűen lenézett. Egy 2013.06.28.-i  postban  írtam le egy verset. Elég bénácska lett, de nem nagyon tudok rá mit mondani. Egyszerűen vérig sértett. És mi a szép az egészben. Elfelejtettem, 7. elején tisztalappal indultunk. haha. Szerintem nem nagyon lenne joga felháborodni és este ezt kiírni a facebook csoportba: "Mostantól senki se mondja hogy nekünk jó oszt. közösségünk van amíg nem lesznek változások. Ez ami ma történt eléggé ledöbbentett."  Nem írtam választ, de szívesen oda pötyögtem volna: "Mostantól senki se mondja hogy nekünk jó oszt. közösségünk van amíg nem lesznek változások. Ez ami ma történt eléggé ledöbbentett, sziveim, a változásokhoz minden ember szükségeltetik, nem érdekel semmilyen kifogás, lehetőleg senki ne hazudjon, mindenki legyen tiszta a másik előtt. Elhiszem, hogy vannak akik nem kedvelik egymást, de az dobja rám az első követ, aki mindenkivel őszinte volt, mindenkivel előítélet mentes, senkit nem bántott meg. Hajrá Peti! Jah, hogy nem megy? Vajon miért?" 
Ohh hogy lenne rá kedvem, úgy beilleszteném oda... csak nincs sok kedvem egy újabb osztály botrányt kitörni.
Intézze el magában. Jöjjön rá magától.
Ennyi. Elegem van egy csomó mindenkiből abba a kicseszett közösségtelen közösségből (haha erről is van egy versem).
Wááá.. hagyjuk.
Ott hagytuk őket és elindultunk múzeumokat nézegetni
Később csatlakozott Vikó is,. de őt nem bánta senki. Számomra az este egyik legnagyobb élménye az az volt, amikor elmentünk a Leskowsky hangszergyűjteménybe. Hát ez egy csoda volt. Én imádom a hangszereket. Már voltam ott korábban, de most végre gyűjtöttem bátorságot és megkérdeztem, hogy megfoghatom e a kiállított fuvolákat.  Még többet is kaptam mint puszta tapizást.xdd Játszhattam egy több mint 100 éves fa fuvolán. Gyönyörű hangja volt. Nem tudom elégszer mondani, hogy gyönyörű. Aztán egy fém fuvolát is kipróbálhattam, amit tavaly már kiszúrtam. xd de az se volt már fiatal, hisz csak a G-től a D-ig szólalt meg.  viszont az egy csodás élmény volt számomra, hiszen imádok fuvolázni, itt lóg az én ezüst fejű hangszerem is a szekrényen. (Valami darabot kéne tanulnom a nyáron)
Mint a 4-en játszottunk valamilyen hangszeren. Vikó zongorázik, Anna hegedül, Dávid  dobol, és fuvolázom.
Lementünk, ahol találkoztunk egy igen régi zongorával. Viktor ült le elé, és John Newman-től a Love Me Agai-t kezdte zongorázni, mi meg énekeltük. Szem-száj tátva maradt, apukák-anyukák mosolyogtak. Kicsit vicces volt, hogy több mint 100 éves zongorán 21. századi gyári zenét (elnézést kérek) nyomatunk.
Utána furulyáztam is (mert ugye bár ki nem tud furulyálni? :"D). Miután kijátszottuk magunkat tovább álltunk. Látogattuk ide.oda. Közben pancsoltunk egy kicsit az ivó kútnál. Bementünk egy múzeumba, csak azért, hogy wc-zünk. Mert mé' ne?
Dávid és Liza vettek jégkását, egyikük sem tudta meginni, és természetesen ki a "konyha malac"? xd
Bááár nem bántam :3
Leültünk pihenni a főtéren azután indultunk minden fele. Az utolsó "múzeumunk" a veterán autók múzeuma volt. A fiúkat kissé elvarázsolta. :D Megnézegettük mindet, de még volt elég sok időnk. Fogtuk magunkat és leültünk a Rákóczi úton egy szökő kút szélére és ott is rendeztünk egy pancsolós-kergetőzős jelenetet. Amíg a két fiú le nem ragadt egy tv-nél az egyik kávézó mellet. Mi más ment rajta, mint a foci vb. xd
Így sikeresen hátba támadtuk vízzel. :D
Nagyon jó szórakozás volt, bár fél Kecskemét hülyének nézett mindet, de nem sokat tévedett az elképzelésével. :D
Nem tudtunk a fenekünkön maradni, így elzarándokoltunk egy padhoz benn a 0km kőnél. Ott lelkiztünk egy kicsit. Volt mellettem egy üres piás üveg, nem az enyém, nem is a mienk volt, bár szerintem a viselkedésünk alapján a mellettünk elsétáló emberek azt hihették hogy mi ittuk meg és még rejtegetünk is egy párat, üresen. :""DD
Mikor az órára néztünk fájó szívvel nyugtáztuk, hogy bizony indulnunk kell. (ohh ezt a megfogalmazást, könyvet kellene írnom xd)
   Mikor már majdnem vissza értünk a találkozó helyre, tényleg részegekkel találkoztunk. Csak hogy őket ismertük is. Drága Kevin és barátai társasága (aki mind egy szálig utálnak, nem nagyon fogom mit tettem) kiáltott utánunk. Aztán valami fura módon el is hesegettek. Kicsit megsértődtem mert elég bunkók voltak, de másnap reggel azért egy megnevettető üzenettel találtam szemben magam: "Sajnálom a történteket. Picit részeg voltam."
  Amiért jó volt még ez az este, azt az, hogy Liza nálunk aludt. :3 Haza érve (23 óra) egyből fürdés, vacsora és ágy. Beszélgettünk egy kicsit aztán pontban éjfélkor be is aludtunk.

Vasárnap: Liza itt volt egészen 17.ig. Bemutattam neki a környéket (szerencsére semelyik itteni ismerősömmel nem futottunk össze), sétáltunk egyet a kutyámmal, beszélgettünk, olvasgattunk, zenét hallgattunk. Szeretem Lizit, csak néha azzal haragít magára, hogy túlságosan ki mondja a véleményét és nem éppen szépen körítve. Ezzel pedig az idegeimen táncol, főleg amikor szemtől-szembe Kevinnek megmondja hogy utálja. Ez egy nagyon szar érzés. Sikerült vele megígértetnem, hogy bocsánatot kérjen...de... hagyjuk. Lényeg, hogy szeretem azokat akiket barátaimnak mondok. :D

Hétfő-Csütörtök: Merő nagy semmi. Alvás-olvasás. Jah és most jöttem rá, hogy ma csak 3 tojást ettem. semmi mást. De nagyon nem vagyok éhes mostanában. :/ Naponta 2-3 szelet kenyér az étel bevitelem és ez kezd idegesíteni. Suliban naponta 5-6 szendvicset, levest, második félét, sütit...stb mindent megettem é folyamatosan éhes voltam....mindegy. megoldom.xd mint általában mindent.

Legyen szép estétek! :D   D.e.k.o.

/ Elliot Minor - Jessica / (erendir kedvéért :*)

Nahát... Elég régen nem írtam. Ennek megvolt az a nagyon nyomós oka is.
Eltelt az utolsó hét is, amin megállás nélkül dolgoztunk valamin.
Ez a nagy munkálkodás az a nyolcadikosok ballagtatása volt.
Egyik délután ezt csináltuk, másik délután azt. Napközben is amikor lehetett benn voltunk a hátsó teremben és dolgoztunk. Ez most egy kicsit nagy munkának hangzik az írás alapján, pedig annyira nem volt nagy.
Vicces volt, amikor a kicsi üvegcsékbe töltögettük bele a piros folyadékot a "bort", ami sajnos rá kellett jönnünk, hogy csupán csak éter színezékes víz.
Úgy néztem ki, mintha akkor jöttem volna vissza egy vérre menő csatából. Szép piros mancs, piros cseppek az arcomon, ruhámon. A hatást tetőzte az, hogy a kezemben egy injekciós tűt szorongattam, ami szintén vér vörös volt. Haha, ez vagyok én. Kissé idegesítő volt az, hogy miközben dolgoztam, folyamatosan vagy 3-4 ember állt mögöttem és csesztettek, hogy ezt nem így kell, meg hogy ők is hadd csinálják. Ezzel csak az volt a baj, hogy 1. nem ők lettek megkérve rá
2. Nem is lett volna szabad nekik hátra jönni
3. Csapott minden fele a piros lötty
4. Nem kaptam levegőt mert ott álltak
5. nem érdekelt semmi, ugyanis az az ÉN dolgom :"
De csak nem akartak arrébb fáradni, meg is kapták a magukét amikor véletlen (de tényleg véletlen) kicsapott a tűből a "bor" és a felsőjüket (ez esetben kék ing) pici foltok díszítették.
Jót röhögtem rajtuk, persze nem kellett volna mert szúrós pillantásokat lövelltek felém. Megérdemelték. Először nagyon kedvesen megkértem hogy menjenek ki, szóóóóóval megérdemeltéééék :D (először: annyit jelent, hogy 10-szer elmondtam kedvesen, hogy "kérlek szépen" )
Mindegy is xd
Egyik órán kötögettük magyar szalaggal a névsorokat, és maradt egy vékonyka szalag nálam, de sajnos a karkötőim közé nem tudtam betenni mert nem férne el meg már amúgy is van ott egy, a hajamból kicsúszik, így felkötöttem a bokámra. egy hete van rajta, lusta voltam leszedni.xd viszont most hogy ránézek a bokámra, úgy tűnik elszublimált a szalag. :c


Csütörtökön már kicsit jobban beindultak a készülődések.Az nap volt a suli dráma napja.Ami szerintem egy fantasztikus ötlet. Szerintem nagyon jó volt, minden órán beültünk és megnéztük hogy a gimisek és/vagy szakisok mit produkálnak. A bátyámék (9.g) volt az első. Nem érdekel ki mit mond, nekem nagyon tetszett és nem csak azért mert a tesóm volt a főszereplő, hanem mert nagyon aranyos kis darab volt, vicces és vissza adta az osztályuk jellemét. Sokan voltak az egész közép suli, egyik darab unalmas, másik darab istentelen vicces volt. Szerintem elmondhatom hogy szeretem az ilyen suliban megrendezett diák dolgokat.  
Sajnos a Trapitire nem tudtam bejutni, mert elkezdtük behordani a borostyán ágakat, rohangásztunk ide-oda.( Össze szurkáltam a kezemet is de ez mellékes.) Viccesen nézhet ki, ahogy egy kék inges csapat metsző ollóval a kezükben kirohannak az utcára és a suli bicikli tárolóját megkopasztják.
Azután szépen behordtuk és mindent körbe rakosgattunk ahol kellett..
Közben pedig kissé felháborító volt, hogy az osztály fele a teremben ücsörgött (kergetőzött) és klub délutánt tartottak. Csak enyhén volt idegesítő. Aztán amikor a többszörös szólásom sem hatott rájuk, Szofi néni oda ment  és mindenkit az aulába parancsolt. Haha, de itt jön az igazán ideg feszítő: lesznek szivesek oda hordani magukat, de nehogy már normálisan neki kezdjenek a melónak....neeem. Kötekednek, beszólnak, kritikákat alkotnak ésatöbbi.
Nem baaaj, túl éltük. Végre végeztünk az az napi dolgokkal, kimentünk az udvarra, ahol a beton tűz forró volt, mi meg azon rohangáltunk mezítláb. Közben fociztunk, mert mé' ne?
Jah meg persze közben kötelező a "kecskee" "kokain" "Cu =RÉÉÉÉÉZ" "Woooaaa" szavak/kifejezések/mondatok/mémek/fenetudjamik kiabálása. Nem tudom hogy miért, de nagyon jól esett az utolsó előtti napon végre kicsit kiereszteni azt a sok mindent ami az elmúlt időkben felgyülemlett, és ez a kis baromkodás egy picit sem segített azon a tombolási vágyon ami bennünk uralkodott. De azért jól esett. Kicsit szebbé tenni az utcsó napokat a 7. évfolyamon. Mert többször nem fog előfordulni, hogy hetedikes legyek (lehet, hogy az osztályban két emberkének sikerülni fog az év ismétlés de szerencsére nekem nem. :"""D )
Aztán Liza elment, 4-en maradtunk,rohangászunk, és kijött egy 9.szk-s és egy 11.szk-s.  Hoztak rendes foci labdát ás játszottunk velük, addig amíg csak 2-en maradtunk 7.-ek. Aztán leültünk velük és hülyéskedtünk egészen 19:00-ig amikor aztán elhúztam a csíkot haza.

Péntek.... Utolsó nap. Első óra szabad elfoglaltság infón, második órán pedig énekre beültünk az nyolcadikosok búcsúhangverseny próbájára. Az nap is rájöttem, hogy úgy összességében szeretek ide járni. Túl fogok élni itt még 5 évet.
A többi órán díszítettünk, készülődtünk, rohangásztunk föl-le, ide.oda az iskolában,.
Aztán megvártunk a 18:00-t és elindultak a nyolcadikosok a virágaikkal a kezükben, karöltve, és énekelve, hogy bejárják az ÉZI-t és megkoszorúzzák az emlékműveket. A vicc az egész estében az az volt, hogy mivel mi sorfalat álltunk nem engedhettük a szülőket arrébb, viszont mögénk mentek és fotózták a ballagókat. Mögém pedig Kevin apja állt (szerintem nem nagyon fogta, hogy a fia ismeri ezt a szőke kiccsajt) és elkezte fotózni őt. De közben pedig előttem megállt a vonulás egy kicsit. Láttam, hogy Kevin kicsit fancsali képet vág, és a természetem miatt nem hagyhattam, hogy úgy szerepeljek a képeken, így megpróbáltam vele szemkontaktust fel venni, amikor sikerült elkezdtem mosolyogni mint a vadalma, aztán ráadásnak kacsintottam, amikor belerontott a dalba, de legalább mosolygott. :D Küldetés teljesítve! ;) Level complete! :D
Ballagtatás tán haza lettünk küldve és ezennel kezdetét vette a mindent elsöprő unalom, de egyben izgalom. :D
A nyári szünet. Vagy ha jobban tetszik: VAKÁCIÓ!

Szóval, boldog blogszülinapot!
El sem hiszem, hogy már két éve folyamatosan ide írogatok.
Nagyon szeretném megköszönni azoknak az embereknek a figyelmét és türelmét akik még mindenek ellenére is itt vannak és ugyan nem kommentelnek, de követnek.

Sajnálatos módon szinte mindenkit elvesztettem a blogol.hu-ról. Nagyon nem szerettem volna elköltözni. De nem tehettem mást. A blogol be fog zárni. Azon gondolkoztam, hogy tovább költözök a wordpress-re. Majd tájékoztatok mindenkit ha efféle gondolat eldől bennem.
 Szerintem ez egy fantasztikus ötlet, hogy ide leírhatok akármit (sajnos a megbízhatatlan emberek miatt egyre kevesebbet.....hm -.-), de nagyjából itt a dühömet, boldogságomat és kb minden féle lelki állapotomat megfogalmazhatom. Nem rossz. :D

Örülök neki, hogy valaki néha napján itt van, nem is igazán baj, az sem, ha senki nem tekint be, hiszen többnyire mindent magamnak írok. Magamnak. Én nem szeretem, amikor másnap a suliban letámadnak azzal a kérdéssel "hogy merészelted ezt meg ezt leírni?????!".
Szóval megint kijelentem, ha valami valakinek nem tetszik, figyelmébe ajánlom azt, hogy fogja magát és bezárja ezt az ablakot. Nincs szükségem arra, hogy valaki magam miatt utáljon. Ez én vagyok. Aki szeret az szeret, aki nem, azt teljes szivemből sajnálom. Ez van. Én egy igen kényes személyiség vagyok akit nehezen lhet kiismerni, hisztis, makacs, időnként bunkó, de ezekkel szemben jóindulatú és társasági lény. Kevés ember mondható úgy legjobb barátjának, hogy tényleg ismer és én is szeretem mindennél jobban. És megint, akinek nem tetszek, békén kell hagyni, nem hátam mögött kibeszélni, sértegetni, beszólni, leégetni mert az nem egy társadalmi norma. Olyan emberek teszik, akik nem teljesen nőttek még fel agyilag az emberi kultúrához, gerinctelenek és nem teljes értékűek. De amúgy nyugodtan, egyrészt szegénységi bizonyítvány, másrészt, igen szórakoztató, amikor megtudok dolgokat magamról amiket eddig nem tudtam, jah és harmadrészt, annyira lepereg, hogy nem igazán lehet megsérteni.
Általánosságban elmondhatom magamról, hogy megpróbálok mindenkit szeretni, az már a másik féltől függ hogy szeretni is fogom.
Ez csak egy kis mellékes megjegyzés volt szülinap alkalmából. :"D

Remélem mindenkinek jól telik a szünet, és jól is fog majd a későbbiekben.
Hamarosan jelentkezek az elmaradt két hét beszámolójával. :D

Helló mindenkinek!

Szívesen mennèk néha oda emberekhez lekiabálni a fejüket, hogy rohatul nem vicces az amit mondtak. Hogy nagyon nincs kedvem hozzájuk, hogy menjenek a fenébe,hogy viselkedjenek normálisabban.
Ezek ellenében én folyamatosan hülyülök, folyamatosan rosszalkodok, és ugyan olyan elviselhetetlen vagyok mint ők.
De én legalább ha rám szólnak vissza àllok a normális formába.Tanszobán mellettem Liziék verekednek, sikítoznak és mindjárt le löknek a saját székemről. "Csunya néni!!"
Meg Dávid ide szól nekem: -Apuuuu! A csunya néni rám nézett!!! Waaaaa! Segíts!
-Jól van kislányom. Hé tee! Rá néztél a kislányomra?! Hm?Igen? -vettem én is a viccet. Aztán beviharzottam a hátsó terembe. Hanna egy kicsivel késöbb utánam. Beszélgettünk.
Ő is Kevin egy barátja.
És mostanság, mióta barátnője van, nem ír.
Július 17-e óta minden nap beszéltünk. Minden nap.
Mindig ott voltam neki segíteni.
Erre...nagyon köszönöm.
Szoros barátság alakult ki. Vagy legalább is én azt hittem. De elnézve az utóbbi napokat, gondolkodva rajtuk csupán csak azért bocsátottam meg neki mindenért mert nem tudok olyan emberekre haragudni akiket szeretek, Daniella, Vikó, Liza, Peti....Kevin...stb.
Szóval mivel én egy ilyen nagyon-nagyon áldott jó szivű ember vagyok nem tudok nem meg bocsájtani annak akit szeretek! A rohadt életbe is. Hogy lehetek ekkora barom?
Mert én persze mindent feltudok dolgozni. De rájöttem mindenre. Kevinnek ott van az a kismillió barátja. Én meg csak maradok örökre az a kis szőke, hisztis, éretlen akit a nyolcadig utál.
Persze elképzelhető, hogy mindent csak dühből írok le...vagy nem. Egyszerűen nem akarok senkinek se fájdalmat okozni. De nekem természetesen akárki tud. Waah. Kissé eluralkodik bennem az az érzés, hogy már nem birok semmit tovább. De aztán nem adom fel, csupán csak írok egy dalszöveget, vagy elkezdek fuvolázni, énekelni. Lehiggadok. Igen. Ez a "varázs szer".
Írhatok akármilyen kisregényt, akármilyen hosszút...de úgyis csak arra mennék vele mint amerre ez szobor szokott menni. A rohadt nagy Semmibe! Le se szarja, konkrétan átnéz azon, hogy aggódok érte.
Elakad a szavam. Elküldtem a levelet.
Nem is tudom mit vártam. Nem merek rá kattintani, tudom hogy csak a kifogás áll benne. Vagy nem. "ne most!"
Akkor mikor? Időpontot fogok kérni. Ha nem mondja el mi a baja,soha nem fogok tudni leszállni róla. Soha, ha nem tudom mi az oka a folymatos "visszautasításának".
Írtam mèg egyet. Nost nem nagyon számítottam arra, hogy a következő pillanatban remegegő kézzel nyitom meg az üzenetet és olvasom el. Amiket írt egyszerűen azt váltották ki belőlem, hogy elkezdek zokogni, lezárom a telefont és az ágy másik végébe hajítom. Párnámra hajtva a fejem konkrétan álomba sírtam magam. A héten már harmadszor.
Másnap nekem nem kellett suliba mennem, helyette a régi matek tanáromnak mente segíteni egy matek verseny előkészületeiben.
De ebben a bejegyzésben nem erről számolok be. :)
Reggel felkelve megláttam, hogy este hagyott még bocsánat kérő üzeneteket hajnali kettőkor is. Ettől kicsit mosolyra húzódott a szám. Persze írtam vissza neki, hogy nem haragszom.
Márpedig nagyon is. Igen. Haragszom, de nem tudok sokáig igazán. Egy idő után (lehet ez akár egyetlen egy nap) elkezd hiányozni az akire haragszom és akaratlanul is, de leírom mit gondolok.
Mert muszáj tájékoztatni, hogy nem jó ez. De persze nem facebookon kéne mindent megvitatni.
De mikor máskor?
Kismillió barát mellett èn eltörpülök. Nem vehetem fel a képletesen érthető "versenyt" ami a barátságért folyik. Hisz igaz, tényleg csak egy kis szőke, 13 éves lány vagyok, akit mindenki utál az aktívságáért, a kitartásáért, az önvédelméért, magáért az jelenlétéért.
Ez van. Nem nagyon tehetek ellenük semmit.
Èn ilyen vagyok. Van akinek tetszik, van akinek nem..Csak nem fogom magamam emészteni a miatt, mert egy nyolcadikor beszólt. Dehogy.
Csak nem fogom tűrni a megaláztatást, beszólogatást. Vissza szólok, onnantól elakad a szavuk, a becsületem meg meg van védve. Ergo, nem fogok olyan lenni aki kis ártatlanka akit akárki akárhogyan irányíthat. Néha hallom egyes NAGY (a fenéket nagy) nyolcadikostól, hogy fogjam be a pofámat mert kicsi vagyok, ne merjek beszólni egy nagyobbnak. De hát könyörgöm...egy év oda vagy vissza annyira nem számít, attól még hogy kemény egy évvel hamarabb született engem rohadtul nem hat meg.
De nem is ez a lényeg. A becsületem megvédése.
Érdekes...ezt a bejegyzést több időben írom meg. Elkezdtem Csütörtökön....és ki tudja mikor érek a vègére. Közben folyamatosan történik minden, vàltozik a hangulatom, változik a hozzá állásom.
A jelenlegi eseményeknek köszönhetően így írnám le a lelki állapotomat: "Bocsánat. Bocsánat és bocsánat! De kishíján kiugrik a szivem a helyéről, már a torkomban dobog, erős késztetést érzek arra, hogy kihajítsam a telefont az ablakon!" + Arra is erős késztetést érzek, hogy elsírjam magam. Igen, hogy remegő kézzel, könnyes szemekkel hüppögjek, miközben a könnyeimet látványosan megvilágítja az égő sor ami a falamon lóg már ki tufja mióta.
Becsukódik az ablak, sötét van, a lámpát is lekapcsoltam és a becsukással egy pillanatban eltűnik az a nyugtató tücsök ciripelés,távoli kutya ugatás, langyos szellő, halk suhogás. Ez mind eltűnik. Helyette mindent át vesz a megőrítő csend. Csend, amit aki a körülöttem van ritkán tapasztal. De valójában szeretem a csöndet. Ha egyedül vagyok. Most is egyedül vagyok, mégis kínos. Mégis zavaró. Egyszerűen az idegesítő csend, miközben minden egyes gondolat egy könny cseppként tör a felszínre, vagy egy hatalmas,sokat mondó sóhajként.
Nem jó. Nem tetszik. Szívesebben ülnék jelenleg egy föci órán, miközben elmélkedem a földrajc Fuck logic-ában. Pl: Földünk Legnagyobb TAVA: Kaszpi-TENGER. És ilyenkor össze nézek padtársammal, a valaha ismert legjobb lelkű barátommal, tudván hogy a másik mire gondol, ekkor megszólalva: -What?!
Igen. Szívesebben nevetnék és szólogatnék be, érezve azt a kicsi kis nyugalmat mely egyszerre a rosszalkodó, kamaszodás is. Azt a hogy egy boldog pillanatnak lehetek részese, mely abban nyilvánul meg, hogy féktelenül nevetünk az óra közepén. De ez a nevetés azok számára akik igazán ismernek nem az önfeledt, igazi boldogságot jelenti, érzik és látják, hogy mind ez azért van, mert tegnap, tegnapelőtt, azelőtt....sírva aludtam el....azért mert rájöttem dolgokra, rájöttem. Igen. Gondolkoztam. Sok mindenen. Pl mi lett volna, ha annak a bizonyos lánynak 2013. július. 17-én azt mondom: -Bocs de inkább haza megyek. De nem mentem. Vele mentem. Megismerkedtem valakivel aki elég nagy helynek lett tulajdonosa az életemben. De ő ezt észre sem veszi. Persze nem kell mindjárt rossza gonolni. Csupán olyannyira megszerettem,hogy attól is halálosam kiakadok, ha a folyosón nem veszi észre hogy ott kajabálok neki hogy "Szijaaaaaaa!!!"
Gondolkoztam azon, hogy vajon mi lett volna, ha megyek a saját fejem után és nem kezdek el változni és külsőmmel is olyanná válni mint belül.Így hogy valami elfogadható ruházatom van, egy kevéske sminkel értelmesebb arcom, elfogadhatónak titulál mindenki. De itt igazából nem arról van szó, hony megfelelési kényszerem van másoknak, inkább azt mondnám hogy: MAGAMNAK.
Igen. Magamnak akarok megfeleni.
Elgondolkodtam azon, hogy minek vagyok èn ilyen, miért ilyen a természtem, miért VAGYOK.
Ezekkel a gondolatokkal kicsit tisztáztam a fejem. Kicsit könnyebbnek találtam magam. Így tudtam alaudni. Âlmomban minden eltűnt. Reggel pedig csupán az üzenetek emlékeztettek az estére.
Mivel egy hét is eltelt azóta mióta megkezdtem ezt a bejegyzést kicsit fakultak a dolgok. De sebaj.
Megpróbálom felidézni:
Szóval a hétvégén sem nagyon kaptam válaszokat. Amikor aztán szomaton random rámírt, csupám egy youtubeos videót akart velemegosztani. Viszont elkezdtünk beszélgetni. Hétvégén kicsit vissza állt a régebbi dolog. Hát...vagyis nem annyira. Utálom amikor érzem a beszélgetés közben a feszültséget, hogy valami van amit nem mondunk el egymásnak és ez nagyon zavaró tud lenni. Nem az van mint egy hónapja, hogy szakadok a röhögéstől sokszor.
És ez kissé rossz érzés.
Valamelyik nap, asszem hétfőn megbeszéltük, hogy ezt már ledumáljuk rendesen, 4 szem közt.
Kedden tanszobán.
Találkoztam vele ebédlőből kijövet. Oda szólt, hogy nem biztos hogy tud ma velem beszélni. Ez sziven ütött. Nagyon rosszul esett. Válaszoltam neki egy hangos Kérlek-et.
Tanszobán csak nem jön...Mikor már feladtam hogy várjam, elkezdtem a többiekkel beszélgetni, ő pedig arra lépett be, hogy nevetek mint a fene.
Persze mivel elég feltünő az ő jelenléte, megláttam a barátnőjét az oldalán. Kicsit elszontyolodtam. Kezdtem azt hinni hogy az őszinte, NÈGY szem közti beszélgetésnek annyi.
Mivel megijedtek a nevetéstől mosolyogva kihátráltak az ajtón. Egy kis hezitálás után nyomukba eredtem. Kevin közölte a lányal finoman, hogy most beszélni valónk van. Ő bement az osztályba, mi meg a folyosón maradtunk. Megegyeztünk hogy kimegyünk az udvarra. Ott jobb.
Míg kimentünk elmeséltem neki a napi "élményeket".
Amik abból áltak, hogy a fiú banda fele fogta magát és a lábamnál fogva végig húztak a folyosón, onnan be a fiú mosdóba. Bezártak egy fülkébe és jöttek még 6-an be mellém. Nos...Megpróbáltam védeni magam, de a csikit meg a tapit nem tudtam teljesen kitéríteni. Annyiszor hangzott el a számból a: "Légy szives" "Kérlek szépen" szavak hogy magamon is meglepődtem. De nem jörr be az illedelmes,kedves kérés.
Mindegy. Hagyjuk.
Szóval vissza térve: Az udvaron leültünk egy padra. Ő pedig bele is vágott a közepébe.
Kiderült, hogy az az ok, amiért elkezdet flegmáskodni, bunkóskodni,az az, hogy a 8. évfolyamon az a téma, hogy én szerelmes vagyok Kevinbe, és elakarom venni attól a lánytól aki a barátnője. A 8. azt hiszi, hogy mind az amit eddig tettem az nyomulás volt. Mondta, hogy persze ő tudja, hogy nem én tehetek róla, tudja, hogy nem igaz semmi, hogy én ilyen vagyok, hogy én akiket barátaimnak tekintek azokat mindennél jobban szeretek.
Mosolyogtam és egyben meg is döbbentem az elhangzottak miatt. Mind ezen dolgokról én semmit nem tudtam. Semmit. A nyolcadikosok fő témája én lennék? Fantasztikus.
Aztán Kevin folytatta a beszámolót. Elmesélte, hogy nem volt nete szar volt a gépe meg egyebek. Aztán azt is mondta, hogy ma azért nem jött volna, mert ráesett a kezére, és szerinte el is tört. Csak sajnálkozóan nézetem rá, de nagyon hálás voltam, hogy ez ellenére is eljött és beszélt velem. Aztán megkérdezte hogy miért vagyok még tanszobán. Én meg unottan feleltem:- Fuvola
-Mikor kezdődik?
-15:30.
Ránézett az órára és tájékoztatott, hogy mindjárt annyi.
-Felkísérsz?
-Persze.-mosolygott, és ez nagyon jól esett.
Felsétáltunk, természetesen jött a barátnője is.Ami annyiból volt kicsit kínos, hogy amikor bementem volna a terembe, oda mentem megölelni. Gyorsan vissza is ölet ami meg is lepett aztán elkezdte dörzsölni a hátam. Mosolyogva mentem a kínzásra, vagyis fuvolára, ugyanis nem nagyon komálom azt a darabot amit kaptam. Gyors, nehéz, szekvenciás, hajlításos stb...És rendkívül hangos.
De nagyon örültem, hogy megbeszéltük Kevinnel a szituációt.
Igen. Ez jól esett.
Utàna, esténként beszélgettünk. Kiderült, hogy sokáig, miközben beszéltünk, benn ült a kórházban, várta hogy begipszeljék a csuklóját.
Kicsit depizik egy kört,hogy fáj a keze, mindig. Én meg persze sajnálom, hisz nem vagyok kárörvendő senkivel sem szemben.
Pénteken fuvola vizsga után ki mentem a kisudvarra még mindig a comb középig érő csipke ruhámban. Persze azonnal át vettem a fekete torna cipőmet így valahogy elviselhetően néztem ki. Ez az én sílusom. xd
A többiekhet beálltam kicsit röpizni. Nem az én sportom. Bár nincs egy sport se amiben akárhogyan is jól teljesítenék.
Nem szeretem a sportokat. Inkább ülök az ágyban és írok meg olvasok.
Az inkább én vagyok. Bàr azt sem mondanám hogy nem én vagyok az akit mindenki arról ismer, hogy folyamatosan a városba bringával közlekedik.
Igen én vagyok az, aki mindenkit kísér, közben a bicaj ott van.
Nah a lényeg hogy nem vagyok az aki csak otthon ül. Viszont vissza térve az eredeti témához: Röpiztünk, közben folyamatosan azt láttuk hogy rohangászik az udvaron keresztűl a 8. évfolyam legszebb párja. Egyből szembe tűnt hogy drága Kevinkének nincs belőve az a tökéletes haja. Atyaúristen. Szegény. megtudakoltam, hogy mi van azzal a tökéletes hajkoronával. De csak a sokadik faggatózásra válaszolt. Szegénykém mivel egyik keze gipszben nem tudja bevaxolni.
Remélem érezni lehetett az iróniát.
Szóval sokat futottak el előttünk. Én meg a végére mikor Szofi néni haza küldött minket, hogy elkísérem Hannát az Àrpád városba.
Utána haza.
Nem tudom mi okból de amikor haza értem kissé elfogott a sírhatnék mikor fáradtan bedőltem az ágyba.
Sikerült az nap 10-kor elalaludni. És egyhuzamba aludtam 11 órát. Soha nem volt szerintem ilyen mert mindig felriadok valamire. Vagy csak az álmot nem birom és feleklek hogy legyen vége. Ilyen vagyok.
Lementem reggelizni aztán egész nap ki sem léptem az ágyamból. Aludtam és olvastam.
Egyszerűen nem volt kedvem mozogni. Kifárasztott az is, amikor megkellett mozdulnom mert elzsibbadt a nyakam.
Észre sem vettem hogy már este 8 van. A bátyám hangosan morogja az ajtóban hogy el kell menni fürdeni. Tőlem meg csak egy halk nyögés hallatszik amit a dolog nemtetszéséért adtam ki magamból.

Elszaladt az az egy nap amit elaludtam.
Elrepült ez az 1 hónap amit beszélgetések nélkül töltöttem.
És igen. Elszállt az az egy hét ami alatt nehezen, néha sírva, néha remegve de megírtam ezt.
Sziasztok. Jó éjt.