Dóri egy katasztrofális osztályban

Privát bejegyzés.
Nem értem magam. Már kezdek rájönni, hogy mit is gondolok magamban.
Kevin.
Kevin kavart össze érzelmileg.
Nagyon szeretem. Kimondhatatlanul. De...de... mégis...Nem tudnám elképzelni, hogy megcsókoljam vagy hogy a barátnõje legyek.
Elképzelhetõ, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes?!
Na ez az. Ezt folytottam el magamban idáig.
De nem lehet! Biztos hogy nem vagyok szerelmes!
Mondom hogy nem tudnám vele össze érinteni az ajkamat.
Huhh ez nyálas. De akkor is. Nem haragszom rá, hogy hülyeségeket csinál, szekál, vagy esetleg szétnyalogatja a taneszközeimet. Nem haragszom.
Ráadásnak még kapcsolatot sem szeretnék vele, mert annyira szeretem, hogy nem tudnám elveszíteni ugyanis egy barátság sokkal másabb, sokkal hosszabb, sokkal strapabíróbb, mint egy kapcsolat.
Mégis...amikor a lànyok legyeskednek körülötte kiakadok, fáj a szívem.pedig nem is járok vele.
Amikor szakított a baràtnõjével a lelkem mélyén örültem hogy megszabadult, (felszabadult?) a szíve a ribancoskodó lánytól.
A lelkem mélyén örülök, hogy a barátom lehet, akire számìthatok.
Kiakadok amikor a legádázabb ellenségemmel barátkozik, csetel és kiírogat róla szóló dolgokat az adatlapjára. Mennyivel könnyebb volt az életem de mennyivel sivárabb volt nélküle.
Nem nem nem nem nem nem nem!!!
Én õt nem szerethetem!:'(
Hisz imádom amikor megölel és csak ketten vagyunk.
A karjaiba zár mint egy maci, de mint barát.
Egy csomó idõnek tûnik az ölelése pedig csupán pár másodperc.
Minden nap azt a pillanatot várom a szívemben, hogy megöleljen.
Mi ez ha nem szerelem???!!!!
De az nem lehet! Még mindig áll az, hogy nem tudnám csókolni, nem tudnék vele kézenfogva sétálni.
A szivem nem (annyira) gyorsul fel meglátván vagy a hangja meghallván.
Nem sétálok (annyira) lassan amikor vele vagyok.
Nem is tudom mit higgyek.
Kívülrõl borzasztóan próbálom leplezni ezeket de van amikor nem megy.
Mosolygok és ugrálok na meg viccelõdök miközben kedvem lenne beülni a sarokba és zenéthallgatva sírni.
Erõs? Mi ez a szó?! Erõs vagyok, mindnki azt látja, mindenki azt tudja, hogy semmi rossz érzés nincs bennem. Pedig igen...Sõtt.
Sírnék mert bizonytalan vagyok.
Bizonytalan és elhagyatott.
Amikor Ibolya elkezdi a drámát elõadni ugyan röhögõ görcsöt kapok ott és tagadok mindent, de egy jó szphiológus mindent kiderítene egy pillantásból is, de szerencsére az osztyban sík hülyék az emberek.
Amikor Ibolya kimondja: -Többet érzel...stb... - olyankor kedvem lenne ki kiabáni:- Igen! Igen így van!-de minek tenném, hisz nem vagyok bolond.
Sajnos Szofi néni jóslata közeledik az igazsághoz. Nem hiszem el!Én...én...én...nee...ee..e.e...emm..!!!...
Én csak barát vagyok. Nincs más érzés!

Most értem haza a kórus fellépésrõl.
Ugyan 17.00-ra volt tervezve a kezdés...de...
Kétszer is leszidott Tamás bácsi engem.
Egyszer akkor amikor észere vette, hogy a parsztblúz átlátszott és a narancssárga toppom virított.
És megjegyezte "finoman".
Azután amikor már a díszterem elööt ültünk az mondta, hogy csak akkor álljunk fel a földrõl amikor az ellõttünk lévõ kórus kivonul.
Én persze hallgattam rá és amikor a kiskórus kijött felálltam és Tamás bá elkezdett velem üvöltözni: -Nem lehet így kórust vezetni, ha senki se hallgat rám! Csak akkor csináltok valamit ha én mondom!Megértetted?!!
Erre én visszazuhantam a földre, de még hozzám vágott egy pár szót.
Nem is érdekel, duzzogjon ha akar.
Aztán borzasztóan szerepelünk.
Nem tartottuk ki a hangokat, elcsúsztunk, rossz volt a kiejtés stb stb...
Azt mondta még szereplés elõtt, hogy ha rosszul szereplünk a pénteki másfél órás próbán elszámol a kórussal.
Nem várom a holnapot.
De nem tehetem meg hogy nem megyek, pedig nem kötelezõ.
Nem is érdekel, szidjon, duzzogjon nem az én bajom amíg nem személyeskedik.
Nyaaaw!<3

D.e.k.o.

Elég késõn adtam most a fejem az írásra. Kevin és a haverja elkezdtek hülyíteni a facebookon keresztül. Hihetetlen milyen bosszantó. Eszembe jutott, hogy nekem tanszobán lett volna egy feladatom. Kevin szétcincálása. Ugyanis a Miraculumos kórusmappám összenyalogatta azért mert ideges volt és elvileg így vezette le a feszültséget. Ahham...el is hiszem.. Kishülyém.
Drága Sajtossy Ibolya osztálytársam ma drámai romantikàval világította meg a dolgokat. Jajamm. Èn röhögve hallgattam végig ahogy mondta: "Te majd egyszer befogod vallani magadnak, hogy szíved Kevinért dobog és majd õ is felfogja, hogy viszont érez. De akkor már késõ...stb.. Mikor végre méltóztattak a nyolcadikos hölgyikék a helyemre engedni elpróbáltam magyarázni Kevinnek is Ibolya gondolatát. Röhögtünk rajta egy kört oszt kész. Lecke nem volt, nem is tudom már mivel ütöttük el az idõt, de ami biztos, hogy három nagyon elegáns fotó készült a fiatalembörrõl. Jahh! Megvan. Megkísérelte ellopni a fuvolám ezüstbõl készült fejét. Sikertelen hadmûvelet, mivel nem lenne rá kèpes valóban. Aztán kimentünk az udvarra. Leültem tisztes távolságra Kevintõl és erre jött az osztályom, odanyomott hozzá. Mivel fuvola órám volt hamar fel is szívódtam egy öleléssel búcsúzva. Nyaaaw!<3 D.e.k.o.

Majd meg fagyok...kijöttem most a friss levegõre. Ugyan alig látok valamit mert sötét van a hold világít.olyan megható...nézem a holdat. közben nekimegyek a rózsának.
Mindegy bemegyek mert libabõrös vagyok ès nem akarok megsérülni.

Ma délutàn nagyon sírtam...
Kimentem a kertbe, közben cseteltem Kevinnel és fotóztam az õszi kertet. Nagyon jól esett a friss levegõ. Gondoltam meglátogatom a cicám sírját. Megyek a bozótokba, a csalàn csípi a làbam és a kezem. Amikor kijövök a bokrok közül a szép rendbetett, kisfakeresztes cicasírt kellett volna megpillantanom.
De mit làttam??!!
Szanaszét hányt fadarabokat és a kiskereszt is messze hevert a sírtól, na meg a legfontosabb... ki volt ásva. A holt test sehol. Kutya volt. Láttam a lábnyomokat és minden arra utalt.
Gondolom a cica gyilkos szomszédkutya kiszagolta hogy hova àstam el és ezért kiàsta.
És el is vitte.
Én ott olyan szívbajt kaptam, hogy csak na. Elkeztem hüppögni egy picit aztán elrohantam a kert végében lévõ nem lenyírt száraz, magas fûhöz, belevetettem magam és sírtam. Nagyon. Nyagyon. Nagyon.
Egy kb félóráig így voltam, közben beszéltem Kevinnel és próbált vigasztalni.
Ezek után beviharzottam a házba és elmesélem a szüleimnek. Bár mit tudnának ez ellen tenni...
Ettem egy kicsit, hogy megnyugodjak.
Hatott is.

Még mindig kavarognak bennem dolgok amiket nem értek. Gondolozok de nem tudom min.
Egész nap facebookon cseverészek és fekszem az ágyamban.
Szánalmasan nézhetek ki. Hmmhmm.
Nyaaaw!<3

Hmm.Furcsa. érzések kavarognak bennem. Boldog vagyok mégis szomorú. Az imént elkezdtem nevetni csak úgy fetrengtem de halványlila fogalmam sincs miért. Szomorú vagyok mert Kevin egy hete szakított a barátnõjével és most veszekednek.
Kevin félig depressziós állapotban van és félig nem, mert valaki mindig felvidítja.
Szerintem most õ se tudja igazán hogy mi a szitu.
A suliban mindenki azt hiszi, hogy Kevinnel járunk mert minden nap megölel. Senki nem hisz manapság a fiú-làny barátságban?
Nem nagyon értem én se, hogy mi lett ez a hirtelen felfordulás az életemben.
Hirtelen mindenki hozzámfordul tanácsért hirtelen minden más lett.
Jó lenne néha támaszkodni valakire aki...hogymondjam...akinek nincs szüksége tanácsra hanem meghallgatna. Az fordulna meg mindenki fejében, hogy dehàt ott van Csilla csak, hogy az számomra õ egy teljesen más helyet foglal el az életemben. Fontosat...
Kéne egy olyan ember mint én, aki tudja az.érzéseimet és nem kell neki elmagyaràzni, mert benne van az az érzés.
Amikor zenéthallgatok a szìvem kinyílik, megkönnyebbülök, viszont amikor csend van mint példàul most, szomorú leszek. Milyen furcsa. Amikor elkezdtem írni ezt, nagyon boldog voltam. Most meg?!
Szomorú vagyok, fáj a szivem és pillangók vannak a gyomromban.
Kár hogy ami bennem kavarog senkisem érti...most még...én sem...hmhmm.
Hápháp.

Elment. Itt hagyta a mi kis osztályunkat.
Elköltözött egy másik városba-> másik megyèbe->másik országba-> másik kontinensre.
Többet már nem látjuk viszont.
Ma reggel bejött egy tortával a kezében. Mielõtt bejött volna felírtuk a táblára: jó utat, sok szerencsét Szonja!
És mindenki aláírta a táblát.:)
Sokan el is sírtàk magukat.
Sokan hoztak is ajándékot.
Az osztálytól közösen kapott egy fotókönyvet.
Amit Kevin a tanszobán Szofi nèni laptopján szerkesztett.
Nagyon szomorúak voltunk.
Szofi néni is nagyon nagyon sírt.
Ez volt az elsõ órában.
A második óra végén már el is ment. Utoljàra lépte àt a kodályiskola küszöbét.
Mikor hazaértem a facebookon lévõ 7.@ csoporton üzenetek tömkelege volt kiírva ami mint Szonjának szolt.
Èn is rászàntam magamat az írásra:
Miközben elköszönéseiteket olvastam, szebbnél szebb, aranyosabbnál aranyosabb, szomorúbbnál szomorúbb megfogalmazásokban, én is sírvafakattam.
Azt hiszem most fogtam fel, hogy ez végleges, nincs vissza út és... És hogy már nincs mit tenni.
Én nem vagyok az a sírós típus, de most krokodil könnyek hullanak a szemembõl.
Ezek után is úgy fogok jelenteni és szerintem sokan mások is, hogy: "-Tanárnõnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 31, hiányzik (nagyon-nagyon) Bolda Szonja"
Sajnos én sosem voltam a te baráti köröd fontos személyisége és megmondom, hogy Te se voltál az enyémé. De akkor is... Szerintem Te nagyon fontos voltál az osztályban. Mindenki szomorú, mindenki elkeseredett.
Köztük én is.
Többször mondtam neked, hogy még nem fogtam fel a dolgot és Te is mondtad, hogy ugyan így vagy vele.
Gondolom amikor a repülõn elfoglaltad a helyed és elõre fordultál, rájöttél és felfogtad, hogy mi is a helyzet.
És amikor elindult a repülõ a szíved majd megszakadt.
Az osztály is így van vele.
Ezt az érzést nem lehet szavakba önteni... Nagyon fáj.
Egyszerûen csak ömlenek belõlem a szavak.
Amik mind a fájdalom vagy a szomorúság szinonímái.
Amikor kiítad a csoportba még szeptemberben, azt az idézetet nem gondolt komolyan.
Mostmár értem...Nem volt elég az a 6 év.
Kevés volt... Túl kevés. Nagyon szomorú lettem, hogy én nem töltöttem Veled szinte semennyi idõt.
Utólag olyannyira bánom, hogy azt se lehet szavakba önteni.
Szeretnék én is jó utat és szerencsés új életet kívánni abban a másik világban.
Remélem kedves emberekkel leszel majd körül véve és majd a nyelvet is jól megtanulod.
Búcsúzok tõled! Nem felejtelek sohasem remélem te se!
Dóri
Ezt a kiírást sokan likeolták és sokan kommentet is fûztek hozzá.
Majd ha Szonjus wifiközelbe ér ès elovassa potyogni fognak a könnyei.
2013.10.17.

Helló Mindenkinek! Furcsán telt a mi napom is. Az utolsó óra testnevelés volt és mikor mentünk volna be a terembe felöltözés után, azzal fogadtak,hogy Nándinak Laci behúzott egy óriásit. Mivel Lizának szerelme Nándi nekem meg jó haverom a hír hallatán mindent eldobtunk és mint akiket puskából lõttek ki rohantunk az ebédlõ felé ahol a többiek elmondása szerint a sebesült tartózkodott.:( Miközben sorba álltunk az ebédlõben elmagyarázta Peti a történteket. "Az öltözõben Laci fogta magát és a szappanos flakonnal elkezdett perverzkedni. Oda ment Nándihoz és õt is piszkálni kezdte. Mivel elküldte magától ezért Laci bekattant és elkezdte verni.Behúzott egyet a szemébe ami kiverte a biztosítékot. Szegény elkezdett sírni" Lizával, Mónikával, Csillával, Szilvivel és Lucával leültünk egy asztalhoz és megvitattuk a dolgot. Közben Egy pár asztallal arrébb ebédelt Laci, oldalán a "derûs arcú" barátnõje (így fogalmazott a Mónika) és éljenezte. Közben az idióta társaság Lacika pártján állt. Nem tudom miért. Közben a hülyéje röhögött amikor megpillantotta a monoklis szemû szerencsétlenjét. Fel jött a tavalyi bokás történet is. Ugyanis még mindig fáj. De nem is ez a lényeg. Ebédlõbõl visszajövet a terembe látjuk, hogy Szofi Néni nagy beszédet tart. Nándni Köré gyûlt az osztály fiú bandája viszont senki nem ült László körül. Sajnos az én helyem pont Mr. idióta mögött volt ahova leültem, de mikor rájöttem a létszámviszonyokra meg hogy most mi is van, át teleportáltam máshova. Laci kb szart az egészre amit az osztályfõnök mondott, 13 körül elszivárgott. Nándi maradt és megvigasztaltuk. Szofi néni azt mondta behívja hétfõn az iskola rendõrt és felhozza a tavalyi bokás ügyemet is. Na majd akkor legyen bunkó ha mer. Nyaaaw'<3 D.e.k.o.

7. @ Induló

Mi vagyunk a 7 kukac,
Velünk ujjat nem húzhatsz.
Vagy ha velünk megteszed.
Szét tépjük a noteszed.
Taláható itt sok fura lény,
Kik csirkecombként eszik a körtét.

Mi vagygyunk aja 7 @.
Nekünk újat nem mutatsz.
Egyèniség van itt bõven,
Sok nagyon felelõtlen.

A fiuk között van pár menõ,
Kik azt hiszik, hogy övék minden nõ.
Reggelente van sok kisrakás,
Az egymás hátára ugrálás.
Amikor még nem jön a tanár,

Az osztály nagyon kiabál.
Mikor a szünetben a mosdóba megyek,
A tömegnyomorba lépek.
Lányok sokan sminkelnek,
A tükör elött piperészkednek.

Órákon kikészül a sok tanár,
Az osztályunkat meglátván.
Amikor azt is meglátják,
hogy nincsen kész lecke,
Dolgozatokkal fenyegetnek.

Amikor lyukasóránk van a hetedik órába,
Mindenki meghülyül és mindenfele ugrálnak.
Zenéthallgatnak, fotózgatnak,
Kergetik egymást, baromkodnak.

Mikor belép egy tanár,
A haja égnek áll.
Meglátja a tárva-nyitva lévõ ablakokat,
És a padokon fekvõ diákokat.
Ilyenkor elkezdõdik a tanszoba,
Sokan rohannak haza.

Ezt a versikét Csillával költöttük a tanszobán. Nem volt jobb dolgunk. De szerintem meg fogom zenésíteni is.:) Kis fõcímdal.:)) nyaaaw!<3 D.e.k.o.

Pénteken énekdolgozatot írtunk. Tamás bá termében hármas padok vannak. Mindenkit aki a középsõ helyen ült elültetett. Nos én is középen ülök de nekem nem nem maradt hely. A tanári asztalhoz lettem volna ültetve, de az két szemponból nem lett volna jó.:) Egyrészt mert az kicsit kínos, hogy ott írom a másik meg hogy a tanár is leakart ülni. :)) Sétálgatott körben a teremben és gondolkozott hova üljek. Egyszer csak felkiált: -Dorka ugye?? -Igen? Egyébként Dóri... -Gyere csak! Megyek megyek hátra és egy kotta szállító kiskocsit húz elõ a fogas alól és mellé tesz egy széket. -Ez lesz a te kis asztalod!:) -???-Néztem meglepõdött nagy szemekkel aztán elkezdtem röhögni. De komolyan gondolta a dolgot és tényleg ott írtam meg a dogát hátul. Közel a földhöz a kiskocsi magassága miatt. És ezentúl ott fogom megírni a dogákat mindig.:) El se hiszem.xD D.e.k.o. nyaaaw<3

Zenét hallgatok.:)https://www.youtube.com/watch?v=BNhXY7Z8uOU Persze, hogy Elliot Minor.:)) Újra elkezdtem körmölgetni a könyvemet egy hónap kihagyásával. Az hozta meg az ihletet a szobám pakolásához. De tényleg. Mostmár gyönyörû rend van.:) A szobámban a számítógépem az ágyam végében van egy alacsony hosszú szekrényen. Eddig a gép mellett egy írógép porosodott, Apámtól kaptam versrásra, de nem sokat használta, mert nehéz vele írni. A lényeg a lényegben, hogy elpakoltam az írógépet és egy kis helyes íróasztalt alakítottam ki, hogy kényelmesen tudjak gépelni.:))) Bár igaz, ritkán kapcsolom be a gépem de akkor egy hétvégén keresztül netezek.:)) Gondolkoztam a cicuson. Nos... Elment. Kész. ez van... Szerettük, hiányzik és minden amit mondhatok. DE! Soha többet nem látom már, hogy reggel ott nyérvog a konyha üvegajtaján kívül. Lesz másik macskánk majd ha meglesz a kerítés és semmilyen kutya, vagy állat (emberre is gondolok akik lopják a gyümölcsöt) nem tolakodik be a területünkre. Így volt ez a kutyáinkkal: Meghaltak és jött az én kis idiótaságom aki most is ugat kint a kennelben.:) Persze akárhányszor eszünkbe jutnak a régebbi kutyáink szomorúak leszünk. Az élet megy tovább. Vigasztal, hogy lett másik. Szeretni fogjuk akkor is az eltávozott állatot, de a jelenben kell élni és nem mindig a múlton rágódni. Kb ennyi röviden a filozofálásom.:) Majdnem elájulok, mert Anyukám pogácsát süt, pont olyat amiért odavagyok és az illata szállingózik fel a szobámbaaaaah!:)) Közben éneklem a Still Figuring Out-ot az elliot minor-tól.:) Én se vagyok normális. Jövök még bejegyzéssel!:) Nyaaaw!<3 D.e.k.o.