Dóri egy katasztrofális osztályban

Logikaa. xD

Vicces és jó érzés amikor a pàr perces esti elköszönés kb 20 percig húzódik mert minden féle hülyeséget mondunk egymásnak.
Õ: Én: Õ: Csak véletlen volt
Én: Jó kifogás sose rossz.Mimdegy, jóéjt. Puszi.
Õ: Nem kapsz puszit, nem akarok beteg lenni. (ugyanis belázasodtam)
De haláli... :*

Fura egy érzés, amikor egy jó fiú haverral a kézfogás után elkezdünk beszélgtni.
Látszik mind a kettõnkön, hogy nem szeretjük a szemkontaktust. De beszélgetés közben végig folyamatosan követjük egymás szemmoszdulatait mialatt zavartan beszélünk valamirõl. Õ mutat valami tök jó cuccot én meg csak nézem a szemeit amik nagyon szép zöldek. (igen itt derül ki, hogy nem Kevinrõl van szó, neki világos barna/pink/piros/citromsárga. Épp milyen szerkesztést látok vagy mit mond. Szóval nem Kevin)
A szemkontaktus felvéte számomra nagyon zavarba ejtõ, de fura, hogy pont nála nem kezdek el oda állni mellé, hogy ne kelljen a szemét nézni. Érdekes. Félreértés ne legyen ok?

A pillanat amikor egy ismerõs halál nyugodtam ki mond egy mondatot. Meghallom.
Felfogom.
Elõszõr a kezem kezd el kicsit remegni.
Majdnem könnyek szöknek a szemembe.
Nagy szemekkel, üres tekintettel nézek maga elé és tetõpontnak egy gondolat ötlik a fejembe melynek hatására az egész testem beleremeg és teljesen szomorú leszek. Mi ez?

Jó estét mindenkinek.
A mai nap a 13. évfordulója 2001.február. 3.-ának amikor ugyanis én megszülette.
Vagyis magyarul ma van a szülinapom.xD
Nos, nem ilyenre terveztem a mai napot. Nagyon sok boldogsággal töltött el ez a nap de szomorú voltam egy kicsit nagyon.
Reggel elõtört belõlem a kiskamasz, az az elkaezdtem anyámmal vitatkozni aztán felmentem a szobámba duzuogni.
Utána a két tesóm is volt olyan kedves és felhúztak rendesen. Szóval a reggel nem lett valami élvezetes.
Bemegyek az osztályterembe és Csilla a nyakamba ugik, hogy boldog szülinapot kívánjon.
Ez kimondottan jól esett. Páran még odajöttek megölelgetni.
Ezek után Fanni oda hív magához: -nah gyere! -mondja, és kihúz a folyosóra.
Megölel és egy lenyom egy paszit is, átad egy milka csokit és belekezd: -Boldog Születés Napot Dóri! Ezt az ölelést meg puszit Kevin küldi, mert ma nem jön suliba. -Nézek fel rà nagy szemekkel "Mii??" -Ma nem lesz elsõ órája de nem tudjàk bevinni stb stb...Szóval nagyon sajnálja de nem jön. *elõveszi a telfonját* itt mondja *felolvassa amit reggel írt neki Kevin.
Szomorúan nézek fel. Miért is ne, hisz az egyik legjobb barátom nem tud felköszönteni a szülinapomon.
Megköszönöm a csokit meg az ölelést és bemegyek a terembe.
-Nah drága sziveim, mivel ma van a szülinapom, nem szeretnék meglepetésekben részesülni a nap folyamán ezért aki màr atervezte hogy felcsessze az agyam az kérem fáradjon ide és zavarjuk le mondt. Thanks! :* -kiabálom ki az osztálynak. erre egy halom fiú elezd viccelõdni ott nekem.
Megy tovább a nap, minen óra egy örökké valóságnak tûnik.
Fizikán szinte mindenen nevettem ok nélkül, még azon is amikor a tanár rámnézett ilyen furi haragos fejjel. Vihogtam és halkan mondtam- nem érekel, ma van a szülinapom! sajnos ez nem volt olyan halk mint gondoltam általában abban a teremben máshogy terjed a hang vagy nen tudom, a tanárnõ húzta a szemöldökét viccesen e miatt.
Tesin k semmit nem csináltam, Fannival beszélgettünk Kevinrõl meg úgy a pletykákról.
A kórust élveztem.
Ének órán kikaptuk az utolsó pemtaton dolgozatot amit végre ötösre írtam.
A +kórusról fél órával hamarabb elengettek mert nagyon jók voltunk és az új darabnak a kitûzött részét megtanultuk.
Hazajöttem és ki ír rám? Kevin: Szia kis szülinapos. :)
Remélem holnap be jön felköszönteni személyesen is.
Facebookon egész sok köszöntést kaptam ahhoz képest, hogy nem jelzi ki senkinél a szülinapom. haha
jó kis teszt.
Majd kifejtésteket késöbb mert aludnom is kell valamikor. ^^

A tegnapesti idegességem után, amit magam sem tudom miért csináltam elkezdtem gondolkozni valamin. Olvastam erendirnél, hogy rájött hogy nem "pazarolja" az ideét olyan emberekre akik nem olyanok akibe érdemes erõt, szeretetet, idõt fektetni. Most ezen gondolkoztam el.
Mi van, ha egy év múlva egy baràt, akibe a felsorolt dolgokat belefektettem egyszerûen eltûnik az életembõl. És mivan, ha fájdalmasan? Ha hagy magaután egy olyan érzést amit soha senki nem pótólhat. Egy leírhatatlan érzést. Mi van, ha az az egykét év alatt az az ember hatása alatt megváltozom és mikor elmegy, eltûnik elveszettnek érzem magam. De persze ez csak akkor fordulhat elõ, ha olyan emberrel találkozom aki felejthetetlen élményt és érzést ad.
Akkor, ha a felsorolt hármast belefektetem. Akkor, ha...
Soha nem lehet tudni a másik fél gondolatait, érzèseit. Mi van, ha a másik fél nem azt gondolja mint én, és csak ott hagy? ...Ott hagy egy nagy ûrel a nyakamba.
És igen, kicsit tovább gondoltam erendir. Más irányból közelítettem meg. Úgy kezdtem értelmezni, hogy mi van, ha feleslegesen el megy egy csomó energia, szeretet, idõ feleslegesen?
De épp ez az, hogy nem felesleges. Csak fájó érzés, amit nem lehet szavakbaönteni.
Nem felesleges, ha egy olyan emberbe adtam bele a hármast, aki viszonozta. Csak fájó, hogy eltûnik.
Igazándiból az elmúlás (mármint ezalatt nem a halált értem) gondolata idegesít vagyis piszkálja a csõrömet. Hogy tellik az idõ, egyre kevesebb marad élni, örömöket kapni, barátokat szerezni és megtartani és még sorolhatnám.
A gyorsaság kiakasztó és a kiszámíthatatlanság. Az, hogy semmi sem az aminek látszik. Soha semmit nem lehet biztosra venni. Mert bármi megtörténhet. BÁRMI .
Össze függ ez a bizalommal is, ugyanis nem tudhatjuk kinek is szavazzuk meg a bizalmat, hogy kire is merjük rábízni az èltünket. Mi van, ha nem vettük észre, hogy valójàban ki is az illetõ és (hülye hasonlat következik: )
Amikor egy szikláról esnénk le, a személy nem szegít, csak szépen arréb lép, hogy ne legyen véres a ruhája a leesettõl. Jó ez morbid volt, de kifejezte, hogy nem tudni ki milyen valójában.
Nem lehet tudni.
Jó, éles kanyar vissza:
Igen, az idõ múlása. Gondolkoztatok màr azon, hogy ne foglalkozzatok olyan emberrel annyit, nehogy egyszer elveszítsétek?
Nem tudom mit is mondjak, még sírhatnékot kapok.

És akkor szép fokozatosan lassul a szív verés, de a gondolat még a fejemben motoszkál. Áhh mimdegy is. Nem is érdemes így lopnom az értelmet a helyes kis pofikámból. Neh gondolkozzak olyanon aminek még a kérdését sem tudom tisztán. Jesszus. :/

Valaki:Nyugi máár!
Én: Nyugodt vagyok.
Én gondolatban: Nah basszus, dehogy vagyok nyugodt, csak 100km/h-s sebességgel dobog a szivem, remeg a kezem és sírhatnékom van. De...mind ez, mert hülyén fogok fel valamit. Mert valami hülye dolog vam bennem. Valami olyan mit magam sem értek. Oh üdv élet, köszi a pofont. (y)

Heyyyhó mindenkinek!
Kezdjük is az elején...amit elejénk mondhatok, az a múlthét péntek.
Életem elsõ korcsolyázása esett meg a városközpontban.
Nagyon jó volt.
Egyszer estem csak el. Akkor is csak valaki elrántott.
Mivel az osztályal mentünk, csoportos kedvezményt kaptunk így akinek nem volt korcsolyája az is csak 700 Ft-ot fizetett. Akinek volt korija az 400-at.
Nekem nem volt, hisz még sosem korcsolyáztam még.
Ott kezdem akkor, hogy:
beérünk a központba (a 0 km kõ köré volt építve a pálya) és bementünk a kiskapun a pénztárhoz. Megkaptuk a korikat felvettük és irány a jég. Felmegy egy pár osztálytársam elõttem és máris seggre csúsztak. Kicsit visszariadtam, de persze egy bátor személyiség vagyok, annyira nem. Felléptem és semmi. Elkezdtem úgy menni mint a görkorinál. Teljesen bevált. Jöttek még fel az osztálytársak és akiknek még nem mondtam, hogy soha nem koriztam azok azt hitték, hogy már csomószor voltam. Mikor közöltem ez volt a megállapítás: Dóri, hm , te aztán bátor vagy.
Hát, igen. Az vagyok.
Olyanokat csináltunk, hogy vagy öten-hatan megfogtuk egymás kezét és körbe-körbe mentünk.
A vége fele már nagyon jól belejöttem. És erre egy ovi vagy elsõs csapat toppan be a jégpájára. -.-
De egye fene... Egy kis idõre lejöttünk Csillával, és megittunk egy-egy pohár csokis cappucchinot felmelegedés céljából.
Nándival beszélgettünk, kicsit szórakoztattuk, mert õ nem jöhtett fel a jégre mert elvágra láncfûrésszel pár ujját, persze sikerült megvarrni csak még nem csinálhat semmi sportot.
Vissza mentünk a jégre, pár osztályképet csináltunk aztán kicsit szét váltam Csillussal és csatlakoztam Petihez. Elõször még négyen mentünk körbe körbe, aztán leálltak és Peti meg én mentünk tök gyorsan kézenfogva a jégen. Mivel már a kicsik is ott voltak az egész jég egy akadály pálya lett. Azt csináltuk hogy ne kelljen elengedni egymás kezét, hogy felemeltük a kezünket és a kicsi felett húztuk el. Nagyon megijedtek elõször, de aztán élvezték és felvoltak készülve. xD Mikor szóltak, hogy menni kéne lefele, elkeztünk nagyon gyorsan menni a kapu fele egy pár méterrel a kaputól elengettük egymás kezét és a kijáárat két oldalán csapódtunk be. Vissza sétáltunk és ment a péntek tovább. Mindenki vidám volt. Menni fogunk a jövõ héten is.

Holnap ha (péntek délután) ha fene fenét eszik is, írok egy hosszabb beszámolót. Ez így nem téma, hogy halogatom hétrõl hétre.