IV. fejezet
A képen egy nagyon rossz dolgot láthattok.
A féltékenységet.
Én úgy látszik az vayok. Legjobb barátnõmet ellopta egy lány akit én már régóta nem kedvelek.
És valamiért ebben egyetértünk az osztályal is.
Én vagyok a piros aki kivûl áll, a sárga a régi barátnõm a zöld meg Amanda.
Egész nap rosszul voltam. De akkor jött rám a hõemelkedés mikor elkezdtünk levelezni Csillával.
Meg beszéltük a levélben, hogy hogy s mint állunk. Õ végig védte Amandát.
Elfelejtkezett arról amit ígért. Hogy csak mi ketten....
De ott van Õ és....
Megbeszéltem vele kulturáltan az ügyet és végleg úgylátszik vége. Többet nem a barátom.
Legalább megnevelem magam az egyedüllétre ami a világon a leg nehezebb dolog.
És egy kis vers amit Csillának írtam.
Miért pont velem?
Nagy a bánatom nagyon,
Mert kidobtak az abalakon.
Miért pont velem történt,
Már így is sok a szerencsétlenség.
Barátom nincs,
Mind elment.
Nem azértmert bántottam õket,
Hanem azért mert szemembe hazudtak lehet.
Egy, de csak egy volt még egy hete,
De ellopta a sátán neje.
Mindig csak egy poillanat eltörni mindent,
De évekig tart felszedni a szívet.
Ha most be mennék a szívem házába,
Le jött vakolat és tetõtlenség várna.
Neked csak egy perc volt és eltörted,
De az én lelkem évekid szenved!!!!
Szavakat máér nem találok,
Mert szívemmel tört a szótárom.
Nagyon szeretlek,
Sosem felejtelek.
De én is kérnék egy szívességet,
Sose felejtsd el ígéreted!
Én sem felejtettem el semmit,
Mert hozzád kedves akartam lenni egytõl egyig.
Kérlek téged gondolkozz mielött beszélsz,
Vedd komkolyan az életet mert kemény!
