Aaa kép pedig első közös fotóm az egyik fiúval aki még esetleg a normális csapatba tartozik.
Szóval ott tartottam az előző bejegyzésben, hogy Peti azt válaszolta: Idegesít engem is hogy bevették Viktort. Azóta ez van, az van. Nem nagyon akarta részletezni a dolgokat.
De valamit azért kiszedtem belőle és ő is belőlem.
Megbeszéltük hogy kettőnknek (hàrmunknak) az lenne a legjobb ha Móni fejét kissé rendbe tennénk. A betonon való séta nagyon fàraszó volt. Nèha (mivel nem jött kocsi) lefeküdtem a csíkokra az út közepén. Nem volt vészes, a beton meleg volt, meg kényelmes.
Peti mellett, az osztály legelején sétáltam. Ugyanis nem sok kedvem volt semmilyen dolgohoz, így elől viszonylag nyugi volt...Már ha azt nyuginak lehet nevezni.xd
Peti azzal szórakozott, hogy elbújt az út szélén elhelyezkedő bokrokba, és onnan a korom sötétben ijesztett rá a gyenge idegzettel rendelkező személyekre. Lizám volt hogy ijedtében kis híján sírva fakadt.
Mikor megláttuk kiírva, hogy "Aggtelek", hangosan, sikítozva oda rontottunk a táblához és szorosan ölelgettük mint ha fogyatékosok lennénk.
Találtunk egy kèk csapot is, amiből persze ujjongva mindenki inni kezdett. Csurom vizes lett némely vadabb személy, de kit érdekel, hisz fèlig szabadok vagyunk végre.
Bentebb érve a városba, Aggtelek kis utcáin vertük fel a környéket. Rogantunk lefele a meredek utcán sikítozvaaaa.
Séta közben rákezdtünk a jól ismert mondókára: "1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10...egy bot, egy kalap, egy eeeseeernyő...ÉS: Előre , hátra, oldalt, VISSZA!"
Akkorra kezdtem is elfelejteni minden problémámat, mikor elém toppant az édes hármas.
Volt bennem egy olyan kéztetés, mi szerint egy-két embernek a pofàjába mondtam volna a véleményem. De inkább nem tettem, mert nagyon fáradt voltam és semmi kedvem nem volt a gyerekes veszekedésre.
Vissza értünk a szállásra, levetettem magam az ágyra, szívesen sírtam volna, csak úgy, okok nélkül, mégis minden okkal. Oké ez igen furán hangzik, de van valamennyi igazság, vagyis értelem mögötte.
Elrohantunk fürdeni, közben Liza mondta, hogy Mónika a fiú mosdó, és azaz a szobánk előtt legyeskedik. Liza szemébe nézett és mintha nem is neki mondaná (de közben igen is nagyon is neki volt címezve) mondta a maga elviselhetetlen hangján: "Elzsibbadt a karom" Ezzel arra célozva, hogy mivel igen sok ideig karolkozva mentek, a karocskája nem bírta így bezsibbadt. Hogy oda ne rohanjak. Amikor ezt elmesélte Liza és Csilla kedvem támadt kirohonni a folyosóra, két Istenes pofonnal jutalmazni a szánalom elsődleges képviselőjét.
Mit ne mondjak, nagyon kijárna neki, azért a sok dologért amit az évek során az én, és még sok más idegeivel és lelkével tett. Mindegy. (Vagyis valójában nem) A lányok lefogtak így egy kis csoki társaságában viszonylag lenyugodtam.
Lekapcsoltuk a villanyokat, betakarózva átültünk Liza ágyára és elkezdtünk beszélgetni.
Kicsit könnyìtett ez a beszélgetés szerintem mindenkin, rajtam az biztos, hogy igen.
Mikor már Szofi néni csendben megkért minket, hogy aludjunk el, a saját fekvő helyünket elfoglalva el is aludtunk.
Reggel fél nyolc körül keltem fel arra, hogy a mellettünk lévő szobában hangosan nevetnek az osztálytársaim. Egy ideig próbáltam nem foglalkozni a folyamatos beszédekkel, de egyszer hirtelen, fáradtan, kipattantam az ágyból, közben sántítva (be volt fáslizva a fájós bokám) bekopogtam a szomszéd szobába kissé dühösen.
Kinyitotottam az ajtót és nem tudom hogyan, nem rám vall, hogy hirtelen a hamgulatom végtelen kedvessé váljon dühösből,de akkor sikerült és kedvesen, halkan suttogtam nekik hogy szeretnénk aludni még ha lehet.
Ezzel vissza tántorogtam, véletlem magamra csapva az ajtót.
A többiek is próbáltak aludni. Egy nyegyed óráig szenvedtünk, mert a szomszéd szoba olyan lepcses csajokkal volt teli, akiket még puskával sem lehetne elhallgattatni; nehogy már azzal, hogy kedvesen szólok...hm.
Aztán felkeltünk, felöltöztünk, és kiviharzottunk a gyönörű füves térre, a játszótérre.
Egyből elfoglaltam a helyemet a hintázók felett. Mellém pedig Peti lógatta le a lábát, kishíján le is elett volna.
Beszélgettünk sokat. Lacival is egész elviselhető kapcsolatba kerültem. Aztán jöttek a "karolkozósok". Hm. Látványosan próbáltuk az arcukba mutatni, hogy nem tetszik a jelen létük.
A két lányt egy kissé megtánorította, duzzogva vissza mentek, Viktor viszont kitartóan ott maradt és próbált csendesen nyaggatni, megtudakolni miért vagyok vele ilyen. Nem értette! Itt kissé kiakadtam enyhén szólva. Vissza jöttek a "hölgyek" és magukkal ráncigálták az agyatlant.
Egyátalán nem puhított meg az a két gyönyörű zöld szempár mint általában amikor kisebb hülyeségért kicsit haragszom. Akkor nem. Kerültem is a tekintetét, az övét is, és mindenkiét . Elmentek. Mi ott maradtunk és egy pár idióta képet csináltunk.
Vissza mentünk a szállasra amikor értesítettek minket afelől, hogy "REGGELI!!!"
Felrohantunk, Liza dobott is egy hátast a betonon, az nap másodszorra.
A reggelinél felvette a flegma stílust az a kis zöld szemes eszes is.
Nem mintha addig nem lett volna elég bunkó velem...hm.és mind össze viszonoztam neki a "kedvességet".
Reggeli után indultunk az első barlanghoz. Ami nem is volt messze, pontosabban közvetlen a szállás mellett.
Nagyon érdekes volt, valahogy sokáig Viktor mellé sodródtam. Néha váltottunk pár szót.
Utána elsétáltunk a másik barlanghoz is.
Az viszont már nagyon mély nyomot hagyott bennem.
Mármint nem is tudom. Egyszerűen kiakadtam. De nem volt furcsább a vissza útnál...
A barlangban szinte végig egymás mellett mentünk mikor egyszer hozzám is szólt eltérve a barlang szépsége témától: Te n vagy olyan harag tartó mint Lizy.
Válaszom pedig igen halkan: Eddig is mindig ilyen voltam. Csak nem tudok sokáig haragudni senkire. Kivételek persze vannak. De te konolyan mondtad, hogy nem tudod mi az ok a haragra?
-Nem tudom. Komolyan. Nem értelek titeket, nem tudom mit rontottam el, de minden képpen tudni akarom.Te elmondanád?
-Öhöm..majd...
-Most.
-Mondom majd-határozottan válaszoltam-Tekintettel arra, hogy itt van mögöttünk az érintett személy is, nah meg ez senkinek sem a dolga csak a mienk.
-Hát oké...
-Majd oda ülök melléd a buszon és elmagyarázom.
-Jó.
Aztán másról kezdtünk el beszélni.
Elérkeztübk a barlang utolsó megállási pontjához. Oda, ahol lekapcsolták az összes villanyt, és teljes sötétben voltunk. Ott álltam tisztes távolságban Viktortól és a többi fiútól mikor viccből mondtam, hogy félek a sötétben. Ès amikor lekapcsolódott az összes lámpa, Vikó átkarolt és magához húzott. Kb 2-3 percig, egészen a lámpákat fel nem kapcsolták.
Így átgondolva tényleg nagyon féltem. Olyankor elvesztettem volna az egyensúly érzékemet.
Kijutva a barlangból gyorsan ledaráltam mindent Vikónak, de csak annyit mondott: "értem"
Ez nem volt valami elég válasz...de..
Sokáig csak rajzolgattam szótlanul mellette. Ő meg énekelte a rádióban lejátszott zenéket.
Ugye bár ez már a vissza út volt. Megálltunk egy benzinkúton. Ott kicsit arrébb mentünk, és megkérte hogy mondjam el mégegyszer. Szájába rágtam mindent, hogy felfogja.
Az én részemről bocsánatot kértem a viselkedésemért,de elvártam hogy kérjen bocsánatot ő is. Nah itt elkezdte terelni a témát.
Vagyis nem akart bocsánatot kérni.
Nem rég tudtam meg, hogy Liza köré gyűlt egy tömeg megkérdezni miért szomorú. Ő az osztály nagy részének sok mindent elmondtott.
Ott volt a tömegben az a fiú aki nyomul Lizyre. Erre m egkergette Vikót, hátba vágta a benzinkút mögött, megráncigálta és kérdőre vonta, hogy mitt merészelt.
Ezt én csak csütörtökön tudtam meg.
Na és akkor folytattuk az utat, Mind a ketten szótlanok voltunk, mögöttünk buliztak, ő betette a fülesét és csak nézett ki a fejéből, fejét kezei közé tette és látszott rajta, hogy a kiakadás határát átlépte.
Néha a szememhez emeltem a kezem, letörölni egy-egy kósza könnyet.
Gondolkoztam mindenen. De tényleg mindenen. Azon, hogy van e olyam dolog amit elrontottam. Igen van egy pár. De vannak dolgok amiket nem nagyon értek.
Sok gondolkozàs és csendesség után Viktor megszólalt és elkezdtünk lelkizni. De csak halkan. Azaz csak ő beszèlt én meg meghallgattam. Este 9-10 között járhatott az idő amikor oda értünk a sulihoz. Szokásom, hogy mindenkitől elköszönök egy öleléssel. De azt már tudtam, hogy Vikó nem nagyon szereti ha a szülei előtt öleljük meg.
Én csak egy mosolyal elköszöntem de azt még láttam, hogy Móni rohant oda hozzá szinte sikítva, hogy elköszönjön. Láttam Vikó arcán, hogy majd ha piros hó esik akkor öleli vissza. De Móni csak szorongatta én meg megint éreztem azt a kiakadást.
Haza mentünk Anyummal és el is mentünk aludni.
Szerda és csütörtök még szünet volt.
Kicsit kipihentem magam az ágyban fetrengéssel meg kis tanulással. Megírtam ez előző bejegyzést és neki is fogtam egy dalszövegnek amit kértek a fiúk. De nem nagyon ment. Folyton kattogott az agyam valamitn Nem nagyon tudtam elterenli a figyelmemet.
Pénteken enyhült a kiakadásom, helyette szimplán csendben meg lettem sértve.
Vikóval beszéltünk, én hoztam össze mindent. Lizit is betoltam hogy megbeszéljük 3-an.
Ő nem nagyon akart.
Szóval 3-an elmentünk megdumálni a dolgokat. Vagyis Viktornak az volt a bocsánat kérés ideje.
Bocsánatot kért. De ami rosszul esett, de nem nagyon mutattam, hogy ugyebár azt mondta, hogy neki mindenki egyformán barátja. Naa ja. El is hiszem. Akkor nem Lizának magyaràzott volna végig. Szinte úgy viselkedett mintha ott sem lettem volna. Csupán Lizyvel jól elvolt. Én meg csak álltam ott a földet nézve és majdnem elrohantam, gondolva mivel ennyire szartok rá, hogy én próbáltam tenni az össze veszés ellen nincs itt szükség rám.
De szerintem nem nagyon tettem jól hogy ott maradtam. Végül megszólaltam, hogy bocs de én is ott vagyok. csak a sokadik megszólalásomra reagáltak. Nah ez esett olyan nagyon rosszul. Persze nem jegyeztem meg neki rosszallásom.
Így vissza gondolva csodálkozom hogy nem akadtam ki.
Szóval ez volt az osztály kirándulás és az utó "munkálatok"... Mindenkinek további szép napot.