Gonosznak lenni
Gonosznak lenni sem könnyû tudom,
Fõleg ha régi barátra kell ráerõszakolnom.
Nem is gonoszság valójában,
Hanem egy személy utáni gyûlölet átsugárzása másral.
De valamiért gonoszságnak érezem.
Hogy miért én sem tudom éppen.
Talán mert mással is megutáltatok olyat,
Aki engem bántott meg nagyon komolyan.
Ezt se nevezhetném gonoszságnak,
Hisz nem azért csinálom, hogy elõtapsolókkal álljam meg a helyem szilárdan.
De ellenfelem részérõl gonoszság nagyon,
Hogy barátaimmal körül fegyverkezve indítom meg hadam.
Had? csata? Talán összeütközés? Szó sincs ilyenrõl,
Hisz kerüljük egymást messzirõl.
De csatának, hadnak összeütközésnek érzem,
Mikor egyedül vagyunk a tanteremben.
Néz engem "vérben forgó szemekkel",
Kerülném, de nem lehet.
Lerakja a cuccát, elõkészít mindent,
Míg én csendben mosolyogva nézem végig mit tesz.
De belülrõl sírok, ordítok talán még dörömbölök,
Mert a régi "haverságunkban" együtt létünk nevetésre ösztönzött.
Ez kicsit úgy hangzik mintha a szerelmem lett volna,
De soha soha de soha.
Régen még nevettünk a nyári bulin történteken,
De manapság az élet nagyon másmilyen!!!
A gonoszság árnya már a világot beterítette,
Te sem kedves olvasó, akaratlanul megteszed.
Az embereket most már az a dolog fûti,
Hogy magasabbra kerülés érdekébe mindent eltiporni!
Aki megfékezi e gonoszságot,
Az alakít az életben magának egy tisztességes világot.
Erõsen meggyõzõdtem már arról,
Hogy az ellenszenves személy kire most haragszom,
Azért hazudott, azért dobott ki,
Mert a csapatban lévõk megkezdtek szeretni.
Jobban mint õt,
És ez haragította fel a szóban forgó embört!
