Ma volt a szeminárium.
Azt jelenti (ahogy én értelmeztem a történtek szerint) hogy külföldrõl* (*nagyrészt húzott szemûek) érkeznek Kecskemétre tanulni a híres módszert és várost is néznek ha kedvük akad.
Három hétig üdülnek és tanulnak itt, aztàn videóikat, hangfelvételeiket, fotóikat és ki tudja milyen modern kìnai rögzítésüket haza viszik megmutatni az ottani mûvészetnek. Óvodások, felnõttek, kicsikbõl vagy nagyokból álló kórusokat, minket és mindenfèle kecskeméti énekeseket hallgatnak meg.
Persze ezt közvetìtik az olyan amerikaiaknak akik nem tudtak eljönni. A kecskeméti mûvház (ami nagyon-nagyon nagy) színpadán léptünk fel sok-sok külföldi elött.
Olyan székekben ültünk amiken volt egy kicsi asztal. Kényelmetlen volt, fölleg a balkezeseknek.
Kvázi egy énekórát kellett tartani Ézis módra.
Én személy szerint élveztem amikor énekeltünk.
Volt egy olyan feladat ahol egyedül kellett énekelnem. Huhh. Kissé berezeltem. DEEEEE! Unnnnye! Úgy énekeltem mint még soha. Kezd a hangom felnõtesebben hangzani. Kinyílt.
Megoldottam.
(a végén kaptunk csokit.... Èrdemes volt eljönni ^-^)
Pussz: D.e.k.o. ^-^
