Úgy döntöttem, hogy végre írok egy bejegyzést. Gondolom minden kedves olvasóm észre vette hpgy egy jó pár napja az írok egyet felé nem is szagoltam.
Pedig szerettem volna írni, csak mindig valami olyan jutott eszembe amiért egy óriási kiközösítésben részesülnék. Mi francért nem lehet megbízni senkiben? Mindegy is...

Sokan azt mondják, hogy ha a barátok sok ideig nem találkoznak a kapcsolat kicsit meggyengül. Tudom 3 hét nem olyan sok (egy plussz hetet is hozzá számolok) de annyi idõ alatt épp hogy nem gyengült hanem szerintem erõsödött. Vagyis hogy mondjam...Pár kedves szó cseten és mindjárt szebb a napom, egy "Jóéjt szép álmokat! Puszii! " üzenet és jobbn alszom, meg amúgy is. Jobb a közérzetem, hogyha tudom hogy a nap végén minen információt, élményt, érzést elmondhtok valakinek. Ha pedig valami rosszat csinálok, elmondja mi a helyes. Ezt nagyon sokra értékelem. Még ha ugyan rájön a "bunkózhatnék" akkor is nem úgy viselkedik velem mint egy idióta. Megvéd mindenkitõl. Pci kis szöszkének tart, de inkább az legyek mint egy a sok kisebbõl. :3
Nem szükséges mondani ki az. Nem gondoltam volna, hogy egyszer találok egy ilyen jó barátot. Persze Csillust mindennél/mindenkinél jobban szeretem, de ki mondta hogy nem lehetnek más barátaim? :)

Más dolog: Az osztály beneveztetett (szóval nem én akartam) egy nemzetközi mese író versenyre. Akármirõl lehet írni de csak 6000 karakter mennyiséggel. Tudjátok ti is, hogy tudok írni és ezt az osztály is tudja. De mesét azt nem. Regényt tudok, de mesét azt nem. Megpróbálkoztam egy 14 éves lány naplója címmel de szerintem nem verseny képes. Még nincs kész de bemásolom. Kérek ötleteket és kritikákat. Õszintén kérem. :)
Végülis ez egy tanmese és napló keresztezése. A tanulásra biztat és az õszintégre, nah meg benne van, hogy a szülõk feltétel nélkül szeretik a gyereküket.

Egy naplóból

2013. május. 23.

    -Kicsim! Már elmúlt hat óra! Kelj fel végre! Iskola!-anya szólt fel a konyhából.
Mivel nem vagyok ellenkezõs mondhatni lázadós típus így 14 évesen, bármennyire is fárad voltam és nem akartam iskolába menni, de felkeltem.
    Míg a tükör elé vánszorogtam bekapcsoltam a telefonomon egy zenét. Mindjárt felélénkültem erre csodálatosságra.
Néztem egy öt percig magamat a tükörben, közben egyszerre gondolkodtam az élet nagy dolgain és hogy mit vegyek fel.
-Pakolászni kéne a szobádba lányom, olyan mint egy disznó ól.-Jött be a szobámba mosolyogva anya.
-Majd ha haza jöttem a suliból, jó? De megérhetlek valamire?
-Mondd.
-Megcsinálnád a reggelimet? Mert még sok dolgom van itt, addnig se menjen az idõ.
Egy szó nélkül felállt és lement a konyhába.
Végülis egy 10 perces ruha keresgélés után meglett a tökéletes összeállítás.
Hosszú farmer csõnadrág, egy kék trikó, arra meg egy helyes kis ing kigombolva. Hajamat felkötve természetesen. Maradt még 30 percem a buszom indulásáig így gondoltam átmegyek a szobám másikfelében lévõ tükörhöz, de a laptopom kábelébe belebuktam. Szerencsére nem nagy gond, de egy kis inspiráció arra, hogy végre összepakoljak és ne legyen tele a lábam lila foltokkal.
Berámoltam a táskát. Az órarendet néztem és eszembe ötlött: Fizika témazáró....
Ajjaj. Kikaptam a fizika füzetet a szekrénybõl és tanulmányozni kezdtem.
Lefelemenet megéreztem a reggeli illatát, de ez sem terelte el a figyelmemet a fizikáról. Ugyanis semmit nem tanultam.
Gyorsan leraktam a füzetet az asztalra, anya megne lássa, hogy dolgozatra tanulok mert akkor minig kérdezgetne arról, hogy milyen lett. Mivel ebbõl nem fog semmi jó kisülni ezért nem mondok semmit. A többiek is ezt csinálják, csak nem lesz belõle baj.
Megreggelizve felhúztam a tornacipõmet és egy kis farmer kabátban elindultam a buszhoz.
A buszon vettem észre, hogy a füzet ott maradt a Tv elötti asztalkán. Pedig úgyterveztem tanulok a buszon.
Végig pásztáztam a tekintetemmel a busz utasait, hátha van egy osztálytárs.
Nem.
A suli elõtti kis boltnál szálltam le.
Rohanni kezdtem, hogy minél hamarabb az iskolában legyek és tanulhassak a barátnõm jegyzeteibõl.
Majdnem fellöktem egy elsõst.
Beérve a terembe, eldobtam a táskámat odarohantam a barátnõm táskájához, kikaptam belõle a fizika cuccot.
Nem ment sehogy a fejembe. Most mi lesz?
Elérkezett a harmadik óra, a fizika.
A terem elõtt ácsorogtunk, vártuk még kinyílik az ajtó.
Teljes ideg lettem, nem tudtam szinte semmit.
Mikor kicsengettek bekellett adni azonnal a feladatlapot.
-Alexa, te csak ennyit írtál? Ha így folytatod, félévkor és évvégén is megbuktatlak!- mordult rám a tanárúr.
-...
Nem tudtam mit szólni az egészhez hisz tudom, hogy a tanár tehet az egészrõl. Úgy magyaráz mint az                            egyetemi hallgatóknak.
Összeszedtem a tolltartót és kiviharzottam a terembõl.
A következõ óráim nyugisan teltek.
Az osztályfõnöki órán Szofi néni beíratatta velünk, hogy mikor lesz fogadó óra. Május 24. péntek.
Ritkán esik pont péntekre.
Ma Flórával a barátnõmmal mentünk haza. A délutánt nálunk töltötte. Amikor hazaértünk anyával kicsit beszélgettünk és Flóri elszólta magát a fogadó órákról. Nah és anya elhatározta, hogy elmegy.
A tanárok meg nem sok jót mondhatnak rólam. Végem.

2013.május.24.

Ugyan az a szisztéma mintáltalában.
Felkelek, oda vonszolom magam a ruhás szekrényhez és idulhat a nap egy kis zenével.
Amikor kilépek az ajtón, anya utánam kiabál "Ne feledd Lexy, ma megyek fogadó órára!"
Az iskola ma nem volt valami nagyon nehéz. Egy kisebb röpdolgozatot írtunk irodalomból ami szerintem nem lesz rossz.
Flórival elvoltunk egész nap, rohangásztunk a folyosón.
Délután hazamentem, csak geyedül voltam otthon, mert anya és apa fogadó órára mentek. Felmentem a szobámba egy nutellás kenyeret rágcsálva. Közben nagyon ideges voltam, hogy miket mondanak rólam a tanárok. Mert tudom, hogy valamit nagyon elrontottam. Csak nemtudom mit és, hogy hol.
Este hatkor hazaértek a szüleim és egybõl lehívtak.
"huhh, készülj fel a halál pillanatára" -futott végig az agyamon.
-Hogy gondolod, hogy azt csinálsz amit akarsz a suliban, hogy nem mondod el a jegyeket, hogy a szemünkbe hazudsz, hogy nem csinálsz semmit amivel elõrébb lehetnél? Meg fogsz bukni! Ugye tudod?!-kezdték el a szídást amint levették a cipõjüket.
Szótlanul áldogáltam a konyha asztal mellett és puffogtam magamban.
Szinte megse hallottam amit mondtogattak. Elvoltam foglalva azzal, hogy a tanárok a hibásak.
Mikor kérdõre voltak "magyaráztam a bizonyítványomat" ahogy ezt mondani szokás:
-Mi? Én? Attól még hogy olyan jegyeim vannak amilyenek, az nem jeleni azt, hogy egy hazug vagyok.
-Márpedig igen. Minden jegyet tessék elmondani! Félsz tõlünk? Csak nem fogunk elkergetni....
-Nem félek tõletek, csak elakarttam kerülni a vitát.
-Ezzel? Épp így hoztad elõ. Legalább akkor gondolkodj el rajta. Nam vagy buta, csak túl lazán veszed a dolgokat. Mivel mi bíztunk benned, ezért nem nagyon kértünk számon mindent. De amúgy tudtad hogy a témazáród fizikából az egy egyes lett? Szólhattál volna, hisz tudod hogy tudom  fizikát én is!
-De...- próbáltam mentegetõzni, de rájöttem, hogy nekik van igazuk, akkor is ha nem, de most nekik van igazuk.
 Itt befejeztem. mert nemtudtam mit írni...:(
Majd szépen elmagyarázom a tanárnõnek, hogy nem értek a meséhez, de legyen szíves beleolvasni a regényebe. xD Nah majd pont azt...xD
De nem gond, a fáradozásomért kapni fogok egy ötöst szóal ennyibõl megérte. :)

Szép napot! :)