XIII. fejezet

"Emlék csak csupán, a szobám fehér falán"
/Gombolyagy Dóra/

Mostanában egyre töbször kapcsolon be a rádiómat, és bezzárkózva a szobámba zenévével verset írok.
Furcsa. Zenével könyebb és meghatóbb...
Egyre hosszabbak a versek.
Ezt a verset tegnap írtam.

Gondolatok, emlékek

Gondolok valamire,
ÉS azzal párhuzamosan més évkre...
Percekre melyekboldogak voltak,
Vagy esetleg könnybe borúltak.
Minden kép mely elöttem van,
Ey emlékkel van kapcsolatban.
Egyik boldog másik kedve, emlékszem mindre,
A kedvenceimre.
Odaképzelem meagam arra a percre,
És minden ottvan elöttem.
Minden perc elmúlik,
Az idõ nem állomásozik.
Emlékek ugranak elõ a semminbõl,
Nem is tudom honnan, milyen régrõl...
Emlékek csupán,
A szobám fehér falán.
Csilla képérõl ugrik egy csomó emlék,
Ezeket szavakkal nem illyetném.
Hisz mind egy kedves kaland már,
Melyeket együtt küzdöttünk át.
Ó! Ott apolcon, a papír persely malac,
Szegény már nem röfög, orra le szakadt.
Kedves emlékem még negyedikbõl,
Hasznos tárgyat készítettem WC papír gurigából.
Mellette, az aránytalan földgömb, melyet a mamámtól kaptam,
Mikor kicsik voltunk, s homokoztunk azon mutatta hol a föld másik oldala.
Mivel átakartunk ásni kínába,
De õ mondta, hogy az ott Ausztrália.
Egy törött tányéron ott egy benga gyertya,
Melyeet én készítettem, és tettem oda.
Ha végig nézek a szobámon,
Minden tárgy egy emlék és egy álom.
Kicsi korom óta mindent itt csináltam,
Itt sírtam, és itt nevettem ki magam.
Gyüjtögettem az emlékeket,
Melyekre egyszer vissza emlékezhetek.
Itt díszeleg a jó öreg akvárium,
Mely még az apukámé volt, amikor javában élte az én korom.
Gondolatok keringenek a fejemben,
NEm férnek,
Így nagyon szédelgek.

De a legtöbb emlékemet,
A csillagok örzik fennt.
Hisz mmindig az ablak elött ültem,
És z égboltot néztem.
Õk örzik az álmomat,
S a gondolataimat.
A szobám egy emlék, és én is,
Ami mutatja ki is vagyok mégis.
Egy lány aki még gondolkodik az életen,
Éli életét és érti az emlékeit.