A tegnapesti idegességem után, amit magam sem tudom miért csináltam elkezdtem gondolkozni valamin. Olvastam erendirnél, hogy rájött hogy nem "pazarolja" az ideét olyan emberekre akik nem olyanok akibe érdemes erõt, szeretetet, idõt fektetni. Most ezen gondolkoztam el.
Mi van, ha egy év múlva egy baràt, akibe a felsorolt dolgokat belefektettem egyszerûen eltûnik az életembõl. És mivan, ha fájdalmasan? Ha hagy magaután egy olyan érzést amit soha senki nem pótólhat. Egy leírhatatlan érzést. Mi van, ha az az egykét év alatt az az ember hatása alatt megváltozom és mikor elmegy, eltûnik elveszettnek érzem magam. De persze ez csak akkor fordulhat elõ, ha olyan emberrel találkozom aki felejthetetlen élményt és érzést ad.
Akkor, ha a felsorolt hármast belefektetem. Akkor, ha...
Soha nem lehet tudni a másik fél gondolatait, érzèseit. Mi van, ha a másik fél nem azt gondolja mint én, és csak ott hagy? ...Ott hagy egy nagy ûrel a nyakamba.
És igen, kicsit tovább gondoltam erendir. Más irányból közelítettem meg. Úgy kezdtem értelmezni, hogy mi van, ha feleslegesen el megy egy csomó energia, szeretet, idõ feleslegesen?
De épp ez az, hogy nem felesleges. Csak fájó érzés, amit nem lehet szavakbaönteni.
Nem felesleges, ha egy olyan emberbe adtam bele a hármast, aki viszonozta. Csak fájó, hogy eltûnik.
Igazándiból az elmúlás (mármint ezalatt nem a halált értem) gondolata idegesít vagyis piszkálja a csõrömet. Hogy tellik az idõ, egyre kevesebb marad élni, örömöket kapni, barátokat szerezni és megtartani és még sorolhatnám.
A gyorsaság kiakasztó és a kiszámíthatatlanság. Az, hogy semmi sem az aminek látszik. Soha semmit nem lehet biztosra venni. Mert bármi megtörténhet. BÁRMI .
Össze függ ez a bizalommal is, ugyanis nem tudhatjuk kinek is szavazzuk meg a bizalmat, hogy kire is merjük rábízni az èltünket. Mi van, ha nem vettük észre, hogy valójàban ki is az illetõ és (hülye hasonlat következik: )
Amikor egy szikláról esnénk le, a személy nem szegít, csak szépen arréb lép, hogy ne legyen véres a ruhája a leesettõl. Jó ez morbid volt, de kifejezte, hogy nem tudni ki milyen valójában.
Nem lehet tudni.
Jó, éles kanyar vissza:
Igen, az idõ múlása. Gondolkoztatok màr azon, hogy ne foglalkozzatok olyan emberrel annyit, nehogy egyszer elveszítsétek?
Nem tudom mit is mondjak, még sírhatnékot kapok.
