Nah már jó pár napja nem írtam.
Inkább privát gondolataim vannak.
Az osztály szokásukohoz híven még mindig úgy viselkednek mint egy állat csorda.
Ma elsõ órában felhívtuk skype-on Szonját aki elmesélte, hogy milyen Ausztrália.
Amin én megakadtam...Náluk nincs TÚRÓ!!!
Na jó, ez a kissebbik gond.
Amin tényleg elgondolkodtam (és publikus gondolat is) hogy a külföldi gyerekek nagyon alacsony szinten állnak.
A magyar gyerekek vállát sokkal több felelõsség terheli stb...
Mi hamarabb érünk.
Abba az osztyba, ahova Szonja került 11-12 évesek vannak. Szonjus az egyetlen 13 éves.
Mégis úgy bánnak vele mint egy fogyatékossal.
Személy szerint azt gondolom, hogy ezek a népek lenézik a kissep nemzeteket.
Szofi néni szerint azèrt mert a saját értelmi szintükön viselkednek vele.
Még hogy a magyarok hülyék...Ugyan tényleg borzasztóan sok barom van, mégis sok kiemelkedõ személy egyensújba hozza a mérleget.
A mai napom nagyon kifárasztott.
A föcit és a fizikát végig sírtam egy rohadt fizika doga miatt amibõl nagy keveredések lettek. De ezt hadjuk.
Aztán kórus után pedig rámjött az "öt perc" és "mindenkit szeretek". Így vezetem le a feszültséget. Àtalában sírás után történik ez.
Szegèny Kevint el is üldöztem mert nagyon barom voltam....
De miután lenyugodtam visszajött
Szinte hozzám se szólt.
Nah ez az.
Borzasztóan elkeseredtem az utóbbi napokban.
Mindenhonnan azt hallom, hogy Kevinnel járok vagy szerelmes vagyok belé.
Nem! A legjobb barátaim közé sorolom véletlen se érzek iránta többet mint barátság.
Attól még hogy egymás mellett ülünk tanszobán az nem jelenti azt, hogy járnánk...
A másik... Kapok tõle egy ölelést a nap végén, ami mindig nagyon jól esik ha kicsit deprssziósabb hangulatom van. Meg úgy egyébként is...
Ezen a hèten nem kaptam, és ez rosszul is esett.
Meg az is, hogy nem sz hozzám.
Elvileg tanul, de igazából jóformán nem csinál semmit.
Nem gond, meg beszélem vele SZÓBAN ha végre a lány/fiú hadsereg elvonul.
Ma még énekeltünk is.
A "Zománcozó" a mi termünk ugyebár, ami a suli legcsendesebb részénèl van., a folyosón pedig egyszerûen csodatos az akusztika.
Két nyolcadikos kitalálta, hogy énekeljünk már kórus darabokat. Alt besegítés kellett persze hisz én egyedül kevés vagyok, így csatlakozott az egyik osztálytársam akinek szép alt hangja van.
Énekeltük az egyik darabot, amit a legutóbbi koncerten adott elõ a kórus és az utólsó ütemnél megpillantottam a kórusvezetõt Tamás bácsit.
Én úgy megijedtem, hogy az kimondhatatlan.
Megdícsért mi.ket, hogy szép volt, de persze voltak hibás és elcsúszott hangok, örült neki hogy gyakoroltunk. Aztán hopp, felment a lépcsõn.
Énekeltün még sokat, amit én nagyon szeretek. Köztük a 150. Genfi Zsoltárt, ami olyan gyönyörû volt szerintem hogy csak na. Az akusztikának köszönhetõen olyan volt mint egy templomi elõadás.
Ez volt a nap fénypontja Szonja után.
Utánna nem sokal fuvolám volt és csak sötétedés után értem haza.
További szép hetet.:)
Nyaaaw!<3
