Jövõre minden más lesz. A bàtyámat idézem"hetedikre a mindenki meghülyûl." De várjunk. Én már másodikbad behülyûltem mikor kivertem Lacika fogát. De mások még nem nagyon tették meg a változást. Szerintem hetedikben kell kialakulnia az igazi jellemünknek, a stílusunknak. Az a bajom, hogy elég zsákba macska lesz az osztály.És ez elkeserít...
Csillával levelezgettünk nem rég, és írta váratlanúl, hogy "az ujjam a lábamon van". Erre kicsit meglepve írom: Mi van vele? Mindenkinek van lábujja.
Aztán küldi eztet a képet, és megjött bennem a felvilágosodás...:-)
Sokat gondolkodtam, és rájöttem a semmire. Kb a 42 is ennyit mondhat. A lényeg a lényegben, hog megpróbáltam kifordítani a nerc bundát, és megnézni a a másik oldalt. Szóval, ez annyit jelent, hogy megpróbáltam Peti szemeivel nézni a dolgokat, és átgondolni, miért is volt ilyen. De arra jutottam, hogy reménytelen. Nincs válasz. Nincs. Nincs. És nincs. Foggalmam sincs. De azon is gondolkodtam, vagy gondolkodtunk Apámmal, hogy mi is az a 42. Aztán rájöttünk. Amikor egy embernek páros a sejteik száma, akkor rendben vannak, és az eszük is helyesen mûködik. Ez a 42 a páros sejtek jelzõje. Ha viszont egy embernek páratlanok a sejtei száma, valami nagy probléma van a személyel. Ez a 41. Na szóval így magyaráztuk meg a Galaxis uti kalauz stopposoknak címû könyv egyik fõ mondandóját (nem a "ne ess pánikba!" mottót) a 42-t. Kicsit értelmetlen, de egy olyan ember mint én biztos megérti. Magyarul idióta. Mint én, de jó értelemben. (már ha van ilyen) A végsõ unatkozás ezt hozta ki belõlem.:-) Így sikerült két dologra is rájönni.a semmie, és a 42-re. Üdv: D.e.k.o.
Hazugság minden szó
Hazugság minden szavad, gondolatod mit megosztasz velem,
Ígéreted beváltatlanúl fekszik egy sötét szerzõdésben.
Szerzõdést kötöttünk, nem ugye?
Aláírtam, persze te vetted ezt semmibe.
Nem figyeltél rám amikor hitegettél,
Megbántottál nagyon, a szívem legmélyén.
Talán az neked vicces és jó,
Nem gondolod, hogy hazug vagy? Hahó!
Istenem az egy komoly szerzõdés volt,
Persze veszed semmibe! Az már holt!
Tévhitben élsz abban, hogy az nekem tetszik,
Már pedig nem szeretem ha valaki lecsúnyázik.
Láthattad magad is, hogy nem nevettem,
De vitába keveredni akkor nem volt kedvem.
Hisztizhetnék, persze zaklathatnálak,
De szerencsére egy inteligens lányt láthatsz.
Szemembõl könny csordul ha a csapatra gondolok, AMI VOLT,
Ha te tudnàd, hogy csavarodik össze a szívem,
amikor fejemben errõl szólnak a gondolatok.
Mi nem tetszett? Mi volt baj?!
Az az õszinte mosoly miért volt rajtad?
Nem lett volna arcodra kiülve,
Ha utáltál volna te hazug ürge!
A FENNMARADÁS pedig hol van?
Mások felvétele nem ugyanolyan.
Ha te tudnád... ha te.... Jajj!
Hogy mit mondott a mamád te hazugrakat!
Várt volna minket ismét,
Mondta, hogy kedvel és láta sokszor még.
Ha nem hiszed kérdezd meg tõle,
A kirándulás kezdetén fel jött a buszra, és beszélgetett.
Szomorú, hogy így hátba szúrtál,
De ha utálsz mond ki szemtõl-szembe hazugocskám.
Látni szeretnélek! Mondd ki ha mered! Beszéljük meg. Rendben?
Bajunk több nelegyen!
Ha az volt a baj, hogy este csitítottam a szervezetet,
Nos, megmondanám, hogy anyukád utasítását követtem.
Csak nektek akartam jót,
De látom, hogy semmire se vagytok valók.
Én azt hittem, hogy a baràtom vagy és kedvelsz,
De egy konyhakéssel hátbaszúrtál rendesen.
Helyettünk felveszel màsokat, barátaimat kik mutagatják a meghívót,
Vele keserítve, fàjdalomba szorítva a régi tagot!
Nem vetted észre, hogy 18 lányból, Vagy 10-12 téged fújjól?
(mert tudnak az igazságtalanságodról!)
És még annyit, hogy miért hívtál meg kétszer,
Ha ennyire utáltad szerény személyem.
Nem értelek, komolyan!
Mi rosszat tettem, hogy hazugsággal rohasztasz?
Egyszer úgy van, hogy meghívsz mászor nem,
Mi rosszat tettem? Mit tettem?!
Helyettem a barátaimat veszed fel,
Szívembe gázolva ezzel.
Te gyilkos! Jogosan vádollak!
Tünés a világból, mert ez már SZÁNALMAS
! Szànalmas hazugságod!
A szánalmasság határait feszegeted, ugye tudod?!
Azért annyit én is megérdemlek,
Hogy nem rondáztok le, mert az akkor éppen vicces.
Ezzel is... Olyan tört döftél testembe,
Mely seben keresztûl önbizalmat szívtál el.
Nincs már önbizalmam egy szál se,
Már csak egy-két vállra támaszkodhatok rendesen.
Önbizalmat persze nem ad senki,
A "szép"-nek nevezett lányoknak aránytalanúl magasak az állásaik.
Nem húzom tovább az idõdet, menj bulit szervezni,
Csak hadj engem csönben, sírva szenvedni!
Mély utálattal: Gombolyagy Dóra
Nemrégiben írtam egy verset Petinek, a gonoszságáról szóló költeményt. Elég megható. Egyébként úgy kezdtem el, hogy csak írok pár rímet, aztán let belõle három A/a-es oldalt, pici betûkkel. Az utolsó oldal elsõ sorában írtam ezt: "Még csak annyit..." és a "még csak annyit"-ból lett még egy oldal.
Szóval hosszadalmas sorok a hazugságáról, ami egyszerûen a szívemig hatolt, amikor a verset írtam. Közben nagyon sírtam, mert... mert... Nem is tudom... Nem volt semmi, amiért... Nem is mondok inkább semmit, mert tudom, hogy nem voltam belé szerelmes... De én ezt nem tudhatom.
