Nemrégiben írtam egy verset Petinek, a gonoszságáról szóló költeményt. Elég megható. Egyébként úgy kezdtem el, hogy csak írok pár rímet, aztán let belõle három A/a-es oldalt, pici betûkkel. Az utolsó oldal elsõ sorában írtam ezt: "Még csak annyit..." és a "még csak annyit"-ból lett még egy oldal.
Szóval hosszadalmas sorok a hazugságáról, ami egyszerûen a szívemig hatolt, amikor a verset írtam. Közben nagyon sírtam, mert... mert... Nem is tudom... Nem volt semmi, amiért... Nem is mondok inkább semmit, mert tudom, hogy nem voltam belé szerelmes... De én ezt nem tudhatom.