Levettem tegnap a mézeskaács sütés végett a fáslit a kezemrõl és elfelejtettem visszakötni. Egésznap azon gondolkodtam mi a fenének fáj ennyire a kezem. De ma reggel rájöttem hogy az estém mért volt egy kín. Pff.
Na majd felrakom ha eszembe jut újra. De most istenments hogy kiszálljak az ágyból, jó nekem itt az ölemben a laptoppal a fejemen a fülessel és betakarózva. Bár kicsit éhes vagyok... Van is egy iyen gyerekdal, a közöséneklésen az Antanténusz kórus (4. 5. évfolyam) énekelték. Kb ez volt a lényege amit a maci mondott: Ha ki jövök jóllakok de fázok ha benn maradok éhen maradok de nem fagyok meg. Most én is ezen filózom. Bár nincsen olyanról szó, hogy annyira hideg lenne a takarón kívûl. Csak.. Nem egy kellemes testõmérséklet annál jóval hidegebb.

Tegnap anya hosszas nyaggatása után (12 év) végre sikerült hozzáfogni életünk elsõ mézeskalácsaihoz. Pihentetés mentes receptet kaptunk, csináltunk egy jó kis adagot. Anyukám közben párszor majdnem szívrohamot kapott, met azt hitte rosszkor, rosszhelyre, rossz fûszert raktam. De a szemébe nyomtam a receptet és lenyugodott.
A forma kivágásnál egy csöppnyi bukkanóba akadtunk.
Nincsen mézeskalács emberke formánk. De mi kis kratívak, megoldottuk. Nem etünk neki a tésztának szabadkézzel, hanem egy mézeskapács emberke alakra kivágott lapot zsákmányoltunk anya varrásához való szbásmintákból és azt vágtuk körbe a tésztán. Mivel annyira belejöttünk más formájú papírokkal is kipróbáltuk. :)
A lényeg hogy finomak lettek.
De már tényleg éhes vagyok! :)
Szép napot! :)