Én lány vagyok.
Gondolom mindenki azt hiszi, hogy a lányok utálják a focit.
De néhány oda van érte (na jó ez túlzás de szeretem) és a barátnõmmel be állunk focizni. 
Mivel nem vagyunk jó csatárok, hátvédek leszünk, és egy gól sem lesz az ellenség javára.
A mi osztályunk fiúi szívesen fogadnak, mert, az évfolyamban mi vagyunk a legjobb hátvédek. A másik osztály (azaz az ellenség) útálja, hogy élünk és rá merünk nézni a labdára.
Az matek tanárom olyan ihletikus (ha az Õ óráján vagyok, jönnek a versek) és matekon mikor kész voltam a feladattal, elkezdtem írni egy verset, azzal a reménnyel, hogy a többi lány akik mindig csak fogócskáznak, végre megértsenek.
Nem ment,
ezért hátha itt megértenek...
Foci egy lánynak!
A többiek, folyton azzal piszkálnak,
Hogy: -Hogy lehet jó a foci egy lánynak?!
-Nincs hozzá érzékük,
-Se tehetségük!
(-Hogy lehet mégis képességük?)
Így ezen filózok,
Mérgemben valakit pofán vágok!
Tudom tényleg nem vagyok jó csatár,
De beállok hátvédnek, hamár,
Hamár, lehet focizni,
S gólókat rugni.
Nem megyek a másik térfére,
Ott maradok a kapussal,vicceket mesélve.
Le lehet gyõzni a B-seket,
Úgy mondjuk a vesztesek!
Minket a Hírös C-nek kell nevezni,
A vesztesen nevetni!
Ez így kicsit sértõ,
De oly vakmerõ,
Ha futunk a labda után,
Mint a kutyus, kicsit bután.
De így jó,
Itt a játék idõ!
Ilyenkor játszani kell!
Csapattal, mer',
A játék arra készítfel,
Hogy, Hogy mûködj eggyütt, a többiekkel!
Na érted? Ha igen ha nem kommentelj!
